A német menekültügyi hatóság valóságos hazaárulást követett el anyagi haszonért, szisztematikusan.
Felmentették a német szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF) vezetőjét a hatóság brémai kirendeltségénél történt visszaélések miatt.
A szövetségi belügyminisztérium egy szóvivője péntek este a Der Spiegel című hírmagazin értesülését megerősítve elmondta, hogy a tárca vezetője, Horst Seehofer szerdán tájékoztatta döntéséről Jutta Cordt BAMF-elnököt.
Új vezető kinevezéséről később döntenek.
A szóvivő hírportálok beszámolói szerint felidézte, hogy Horst Seehofer a brémai BAMF-kirendeltség körüli ügyek maradéktalan feltárását ígérte, és személyi változásokat sem zárt ki.
A brémai kirendeltségen a tartományi rangú város ügyészségének gyanúja szerint 2013 és 2016 között legkevesebb 1200 menedékkérő menedékjogi státuszhoz jutott, annak ellenére, hogy a jogszabályok alapján el kellett volna utasítani kérelmüket.
Ezért eljárást indítottak a kirendeltség akkori, időközben felfüggesztett vezetője és több más személy ellen.
Az ügy áprilisban jutott nyilvánosságra, és a szövetségi parlament (Bundestag) belügyi bizottsága is vizsgálja.
Horst Seehofer még májusban bejelentette, hogy a BAMF központja 4568 menedékjogi eljárás felülvizsgálatával ellenőrizte a brémai kirendeltség munkáját, és kimutatta, hogy két ügyvédi iroda közreműködésével szándékosan megszegtek jogszabályokat és belső szolgálati előírásokat.
Így súlyosan sérült a kirendeltség “integritásába és eljárásainak minőségébe vettet bizalom”, ezért a további belső vizsgálatok, a Szövetségi Számvevőszék által indított külső, független ellenőrzés és a brémai ügyészség nyomozásának lezárásáig felfüggesztik a menedékjogi kérelmek elbírálását.
Horst Seehofer hozzátette, hogy az eset tanulságaként kiegészítik a BAMF-nál tavaly bevezetett minőségellenőrzési rendszert, így ezentúl szúrópróbaszerűen felülvizsgálják a lezárt menedékjogi eljárások 10 százalékát, és automatikusan ellenőrzést indítanak minden kirendeltségnél, amelynél az elfogadott kérelmek aránya 10 százaléknál nagyobb mértékben eltér az országos átlagtól.
OSZD MEG másokkal is!