Ezt a képet vadászok fotózták, és ahogyan ők, úgy a világ sem érti, mi lehet!

2017. november 30., csütörtök




A tudósok csak makognak, a szakemberek némák. Nem tudni, mi ez!

Három barát, azaz három vadász indult útnak valahol Missouriban, ahol aztán a vadászat közepette valami nagyon rendkívülire lettek figyelmesek.

Olyat láttak, amit életükben talán még sohasem.

Mindannyian meg vannak róla győződve, hogy nem a szemük káprázott, és még fényképes bizonyítékot is sikerült készíteniük.

Az egész egy hajós vadászaton történt.

Miközben vadásztak, az égen egy hatalmas, korong alakú fényjelenség jelent meg, mely mozdulatlanul és hangtalanul lebegett az égbolton, miközben már alkonyodott.

Az egyik szemtanúnak ráadásul komoly hitelessége is van, ugyanis a férfi történetesen a Boeing cég egyik minőségbiztosa volt, aki korábban harci repülőgépekkel dolgozott.

Olyan volt a látvány, mintha valami láthatatlan dolog torzított volna el a Nap sugarait.

Ráadásul valamivel feljebb egy sor fényes pont jelent meg az égen… A látvány csak pár másodpercig tartott és teljesen valószerűtlen volt, de észbe kapott és sikerült pár képet lőniük róla.

“Lehet, hogy tényleg csak egy ritka optikai dologról van szó, de nehéz megmagyarázni a felhő felett álló fénycsoportot, és a” túl egyenletesen eloszló “fénysugarakat..” - mesélte az eset után egyikük.

A fotón látható dolgot azóta szakemberek egész hada próbálta megmagyarázni, tudományosan, de egyelőre nem tudtak olyan kielégítő választ adni, ami lefedné teljes mértékben azt, ami a képen látható.

OSZD MEG másokkal is!

paranormál megmagyarázhatatlan ufó ufók összeesküvés bizarr


Megtekintések száma: 165203





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet