Ezt az 5 gyógynövényt hívhatod segítségük, ha meg vagy fázva!

2023. január 15., vasárnap




Régi öregjeink bevált receptjei! Nem véletlen nem voltak soha betegek!

Ősszel bizony nem nagyon kímél senkit sem az egyik legrettegettebb betegség, a meghűlés! 

Arra kell törekednünk, hogy annyira felerősítsük az immunrendszerünk, hogy ne tudjanak hatalmába keríteni a betegségek.

Használjuk a természet erejét, győzzük le a meghűlést okozó vírusokat.

Mivel már jócskán benne vagyunk az őszben, nem valószínű, hogy minden gyógynövényt be tudsz szerezni a természetből. Akkor sincs semmi veszve, hiszen a gyógynövényboltokban a szárított gyógynövényt meg tudod venni.

Lándzsás útifű

A leggyakoribb növény a réteken, mezőkön, kertekben, leginkább gyomként tekintünk rá, és bosszankodunk miatta, pedig gyógyhatása igen csak jelentős. A belőle készült forrázat köhögéscsillapító, köptető hatású. Méliusz Juhász Péter a Herbáriumában ezt írta róla: “a szájadat, torkodat gyógyítja, ha vizével mosod”.

Kistermetű százszorszép

A kistermetű százszorszép (Bellis perennis) kis virágjai néhány centiméteres tőkocsányon fejlődnek ki. Az oldalsó nagyobb virágszirmok kissé vörösesek, a belsők fehérek. Hóolvadástól a következő fagyig teszi vidámabbá a pázsitainkat. A leveleiből készült főzet a légcsőhurut tüneteit, és a köhögést is enyhíti.

Hárs

A kis-, és nagylevelű hárs virágzata az egyik legközismertebb meghűlés-, és köhögés elleni gyógynövény. A virágzatból készült tea nagyon hatásos köhögés esetén, de ezenkívül köptető, nyálkaoldó, és izzasztó hatása is van. Ha egy kevés mézet teszel is bele fogyasztáskor, akkor pozitív hatásai még tovább fokozhatóak.

Izsóp

A Fölközi-tenger térségéből származik, de nálunk is nagyon jól megél. Szárazságtűrő, és viszonylag gyorsan szaporodik. A leveles-virágos szárból készült főzet igen erős köhögéscsillapító, de az aszmatikus rohamok esetén is segítségünkre lehet. A Füveskönyv szerint “nehéz lélegzetvételt gyógyít, gilisztát megöl a gyomorban”.

Homoktövis

Gondoskodj róla, hogy a téli időszakban mindig legyen otthon mézben eltett homoktövised. Minden nap vegyél be reggel éhgyomorra belőle egy-egy evőkanállal, hiszen a homoktövis az egyik leghatékonyabb immunrendszer erősítő.

A szárított narancssárga bogyókból kiváló tea főzhető, ami nem csak ízletes, hanem nagyon egészséges is.

OSZD MEG másokkal is!

egészség életmód természetes remediák


Megtekintések száma: 151652





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet