Ezt jelentette be a NASA a Kepler-program keretében a földönkívüli élettel kapcsolatban!

2017. június 20., kedd




Elképesztő adatok láttak napvilágot. Hamarosan idegenekre bukkanhatunk?

Mint ismeretes, a NASA egy hete bejelentette azt, hogy egy sajtótájékoztató keretében részben az idegen élettel, részben pedig a Kepler-programmal kapcsolatos eredményekről számol majd be a széles nyilvánosság előtt.

A június 19-ére ígért bejelentésben rengeteg mindenről szó esett, és sokkoló adatok hangzottak el, melyek új fényt vetnek a földönkívüliek utáni kutatásokra.

Arról van szó, hogy a Kepler 219 potenciálisan lakható, azaz Földszerű bolygót fedezett fel. Ezek jó része, körülbelül a kétharmaduk a Földhöz hasonló méretű, de vannak annál jóval kisebbek, és akkorák is, mint a Jupiter.

Egyelőre ebből csak 10-nél sikerült egyértelműen megállapítani, hogy a lakható zónán belül helyezkednek el a csillagaik körül, de potenciálisan mind a 219 bolygó magában hordozhatja ezt a lehetőséget, és a földönkívüli életet.

Azért jelentős a felfedezés, mert ezek közül a jelöltek közül jó eséllyel kerülhet ki legalább egy - egyesek szerint akár több is - mely valóban életnek ad otthont.

Sokak szerint több tucatnyi lehet ezek közül, melyek az élet alkotóelemeit tartalmazzák a felszínükön és a légkörükben, vagyis az élet kialakulása előtti szakaszban járnak, de valamelyiken az sem kizárt, hogy fejlett civilizáció létezzen.

A Kepler-program keretében egyébként eddig összesen 4034 bolygót fedeztek fel, ezek között már több száz olyan Földszerű égitest van, mely olyan lehet, mint a mi bolygónk.

Az eredmények tehát azt sugallják, hogy egyszerűen elkerülhetetlen, hogy a jövőben - vagy talán a közeljövőben - életre bukkanjunk.

Jelenleg az elemző és a különféle jövőkutatók 75%-ot adnak arra, hogy azt elkövetkező 5-10 évben primitív élet nyomait fedezzük fel a kozmoszban, és 13%-uk véli úgy, hogy 50 éven belül fejlett civilizációval vehetjük majd fel a kapcsolatot.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány nasa idegen civilizációk csillagászat


Megtekintések száma: 104906





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet