Nemrég óriási hírként számoltak be arról, hogy feltehetően folyékony vízre bukkantak a Marson.
Ez ráadásul nem volt még minden, ugyanis a felszín alatt találtak rá, egy hatalmas tó formájában.
Ez pedig azért volt érdekes, mert soha zaelőtt em gondolták, hogy ez lehetséges, így akár az élet jelenléte is újra eflvetődött a bolygón.
A részletes eredmények alapján kijelentették, hogy valószínűleg egy nem túl méretes tóról van szó, amely a radarjelekből bukkant elő. Ennek méretét (átmérőjét) 20 kilométerre teszik, ami pedig a pontos helyszínt illeti, a déli-sarki régióról beszélnek, hiszen ennek jégtakarója alatt húzódik meg a folyékony víz.
Korábban csak utalásokat találtunk a víz egykori jelenlétére vonatkozóan, a Curiosity marsjáró maga is egy egykori tómedret vizsgált meg közelebbről, a jelek szerint azonban még mindig megtalálható a folyékony víz.
Ez azonban a felszín alatt, nagyjából 1,5 kilométeres mélységben rejtőzik, a réteg vastagsága pedig nagyjából 1 méter lehet, bár a radarműszer ezt nem tudja visszaigazolni.
Az Európai Űrügynökség Mars Express szondáján lévő Marsis radart használták fel a kutatók a fontos eredmény kimutatására, a visszavert jelekből szépen kirajzolódik a felszíni jég- és porréteg, valamint az ez alatt meghúzódó folyékony víz, ami még a felszínnél is erősebben veri vissza a szonda jeleit.
Ez azonban még nem feltétlenül jelenti az élet jelenlétét, bár a fókusz egyre inkább a felszín alatt rétegekre helyeződik, hiszen a felszínen az erős sugárzás ennek esélyét minimalizálja.
A szakemberek leszögezték, hogy most sem jutottunk közelebb az élet kimutatásához, itt mindössze arról van szó, hogy először igazolták vissza a folyékony halmazállapotban lévő víz jelenlétét.
Ennek ellenére rengeteg feltételezés, pletyka és teória látott napvilágot a marsi életről.
Sokan úgy sejtik ugyanis, hogy a jég alatt,a felszín bugyraiban kialakulhatott, de akár fenn is maradhatott napjainkig is egy egyszerűbb életformákból álló ökoszisztéma.
Ha így van, és ezeknek a nyomára bukkanunk valaha, akkor az a földönkívüli élet utáni hajsza legnagyobb mérföldköve lesz.
OSZD MEG másokkal is!