Ezt rejtegeti a NASA a Marssal kapcsolatban!

2017. május 8., hétfő




A felszín teljesen más, mint amit az eddig közzétett hivatalos NASA fotók sugallnak?

A Mars felszíne egyáltalán nem olyan, mint amilyenek megismertük. Vannak rajta ugyan sivatagos, kopár régiók, de hatalmas erdőségek, és erős vegetáció jellemzi.

A NASA egy olyan titkot rejteget a világ elől, mely ha kiderülne, valósággal sokkolná az embereket. A Mars képében ugyanis nem egy élettelen, vörös bolygó tárolna a szemünk elé, hanem egy tundrákkal, erdőségekkel, és hatalmas tavakkal tarkított planéta.

Egy olyan bolygó, aminek egy vékony, és ritka, de élhető légköre is van.

A Mars kutatásának egyik jelentős eseménye volt az, amikor nagyobb mennyiségben találtak metánt a Marson. Ez ugyanis azt sugallta, hogy valami metánt termel.

Igen ám, de a metán nagyon hamar, évek alatt bomlik le. Így szinte azonnal elindultak a találgatások arról, hogy egy szerves, azaz biológiai folyamat okozhatja. Vagyis élőlények élhetnek a Mars felszínén. Ez mára beigazolódott, ugyanis az új, néhány éves kutatások is azt mutatják, hogy nem kémiai, hanem biológiai eredetű a metán.

Azonban még mindig nem tudni, honnan ered.

Nos, a NASA már rég tudja. Azóta, mióta először készültek a Marsról űrszondás képek.

A NASA ugyanis hatalmas erdőségeket, fákat, és egyéb talaj menti növényzetet látott a műholdas képeken. És ez még nem minden, mert a fekete fehér fotókon még tavak is felbukkannak, tükörsima víztükörrel.

Sőt, a víz minősége szinte kiváló, mert nem egy felvételen le lehet látni a tavak aljára, az üledékbe.

Ezek a hatalmas tavak és erdők főleg a pólusoknál találhatóak. A növények a tavak közelében élnek, és több kilométeres körzetben jelen vannak, feltehetően gyökereikkel messziről is el tudják szívni a vizet.

Ma már az sem titok, hogy folyékony víz van a Marson. Ezt maga a NASA jelentette be szintén néhány éve. Állítólag időszakosan - mások szerint rendszeresen és tartósan - képes folyékony olvadékvíz áramlani a talaj alól.

Ez pedig szerves anyagoknak adhatott utat az évmilliók során, sőt, ebből nőhettek azok a fák is, melyek ezeken a műhold fotókon láthatóak.

Ha megnézzük egy Földön készült fotóhoz képest a különbségeket, azt fogjuk tapasztalni, hogy szinte teljesen egyezik. Ez pedig nem a véletlen műve...

OSZD MEG másokkal is!

mars marskutatás nasa összeesküvés élet a marson


Megtekintések száma: 291780





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet