Ezzel a 6 pontos akciótervvel lehetne csak megmenteni a bolygónkat!

2017. július 23., vasárnap




Ha nem tudjuk kivitelezni, akkor elpusztul a Föld, és vele együtt mi is.

Hamarosan végérvényesen megfékezhetetlen lesz a klímaváltozás, és annak hatásai. vagyis arról van szó, hogy elérkezhet a pont, ami után már semmit sem tehetünk, mert olyan folyamatok indulhatnak meg, amikkel szemben az emberi civilizáció már tehetetlen lesz.

Ha 2020 után sem csökkent az üvegházhatást okozó gázok aránya akkor a cél betarthatatlan lesz, és nem tudjuk 2 Celsius fok alatt tartani a felmelegedés mértékét.

Ez pedig beláthatatlan katasztrófával jár a Földre és az emebriségre nézve.

A bökkenő az, hogy kieregettük már a földi atmoszférába azt a mennyiségű üvegházgázt, amivel ez az 1,5 Celsius fokos felmelegedés még tartható, de nagyon nehezen. A 150 felhasználható, kifüstölhető gigatonnát alapul véve, nem több mint 4 évünk maradt, hogy a jelenlegi szinten füstöljünk még.

vagyis sarkosan fogalmazva az emberiségnek még 4 éve van hátra.

4 év, és utána LEGKÉSŐBB változtatni kell, de legjobb lenne sokkal hamarabb, ha fontos a saját, és civilizációnk jövője.

Van tehát 3 év türelmi időnk, ami alatt érdemes lesz összeszednünk magunkat, és egy nemrég nyilvánosságra hozott akciótervet végrehajtani. Ez az akcióterv 6 pontból áll, és arra hivatott, hogy megmentse a Földet a klímaváltozástól.

De mik is ezek a pontok?

  • Fel kell gyorsítani a már meglévő zöld megoldások tömeges méretű alkalmazását.
  • A városok és a helyi kormányzatok segítsék a környezetkímélő megoldások érvényesülését.
  • Tudományos alapokra kell helyezni a zöld politikát. Emmanuel Macron “Make Our Planet Great Again” szlogent hangoztató kampányát példaértékűnek tekinthető.
  • Élénkíteni kell az üzleti, politikai és tudományos döntéshozók közötti eszmecserét. Jó példa erre a davosi Világgazdasági Fórumon idétt tartott Arctic Basecamp, mely tudósokat hozott a politikusokkal benépesített konferenciára.

Mindezek a lépések elősegíthetnék, hogy 2018-ban, amikor a párizsi klímaegyezményben szereplő országok újraértékelik a vállalásaikat, ambiciózusabb emissziócsökkentési célok mellett is elkötelezhessék magukat.

Reméljük, hogy lesz ebből az egészből valami, már csak az emberiség érekében is. Ha ugyanis az emberiség 3-4 év alatt sem nő fel a feladathoz, hogy megakadályozza azt a katasztrófát, aminek kialakulásához nagyban hozzájárult, akkor nincs remény számunkra

OSZD MEG másokkal is!

globális felmelegedés globális klímaváltozás tudomány


Megtekintések száma: 191952





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet