Fejjel lefelé épülő felhőkarcolókat akarnak létrehozni?

2017. március 30., csütörtök




Az ötlet elsőre képtelenségnek hangzik, mégis állítják, hogy kivitelezhető.

New York tervezőmérnökeinek egy része olyan futurisztikus ötletbe kezdett, melyre sokan azt hitték elsőre, hogy ez csak talán valamiféle áprilisi tréfa. pedig a mérnökök és építészek nagyon is komolyan gondolják ötletüket.

Arról van szó, hogy hamarosan meg kell barátkoznunk a gondolattal, hogy levegőben lebegő, fejjel lefelé fordított városokkal fogunk találkozni.

Ez elsőre persze merőben abszurdnak hangzik, pedig hamarosan megvalósítható lesz.

Az ötlet, és az elgondolás eleve bizarr, de óriási lehetőségek rejlenek benne. Az Analemma tornyoknak elnevezett hatalmas, gigantikus felhőkarcolók ugyanis a levegőben fognak lebegni, méghozzá fejen állva.

Ráadásul mindezt úgy, hogy a Föld körül keringő aszteroidáról "lógna" le. Ha még mindig azt gondolod hogy ez csak tréfa, akkor is olvass tovább, mert nem az!

A dolog valóban kivitelezhető lehet, hogyan is korábban az ESA és a NASA is végzett arra vonatkozó kutatásokat, hogy űrben keringő aszteroidák pályáját módosítsa, és leszálljon rajtuk.

Szerintük a jövőben nagyon is lehetséges lesz, hogy befogjanak aszteroidákat, majd irányítsák őket.

Mások szerint az elgondolás jó, de ehhez felesleges aszteroidákat "kölcsönvenni", és sokkal kifizetődőbb, és működőképesebb lehet az, ha hatalmas, több száz méteres drónokat - vagy több száz különálló drónból álló talapzatot - hozunk létre, ami a levegőben tartja a lelógó felhőkarcolót.

Később ezekből egész városok, lebegő metropoliszok jöhetnek létre. Az energiát a napenergia szolgáltatná, így soha nem kellene a városnak "leszállnia".

Persze vannak még problémák, például egy meghibásodás esetén rengeteg ember lelné a halálát, ha a felhőkarcolót tartó technika megadja magát, de ham a készítők erre is kidolgoznak valami logikus, jól működő megoldást, sokak szerint lehet létjogosultsága a projektnek.

Egy másik elképzelés szerint - ha az aszteroidás megoldást választanák - a Föld körül keringő aszteroidák felszínéből "nőnének" ki ezek a felhőkarcolók, és olyan hosszúak lennének, hogy a Föld talajáról csupán 32 kilométerre lennének.

Azt mindenképp el kell mondani, hogy nem egy közeljövőben megvalósuló tervről van szó, de abban mindenképpen van potenciál, hogy ezek a hatalmas lebegő gigavárosok könnyen áttelepíthetőek lennének, és gyakorlatilag nem ennének helyhez kötve, ez pedig soha nem látot távlatokat nyithat a városok történelmében.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány technológia technika hihetetlen


Megtekintések száma: 182837





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet