Fejlett, több ezer éves civilizáció rejtőzik a földalatti üregekben, alagútrendszerekben?

2023. május 18., csütörtök




A Föld kezdete óta itt élnek, a tudtunk nélkül. Több expedíció is indult a vakondemberek felkutatására, melyek mindegyike nyomtalanul tűnt el, és soha senki sem tért vissza a mélyből...

Létezhet a Föld mélyén egy olyan zárt világban élő, edig ismeretlen civilizáció, mely a világtörténelem folyamán csupán néhányszor mutatkozott, és az emberiség történelme alig emlékezett meg írásos emlékeiben.

Léteztek egykoron vakondemberek. Ezekről a vakondemberekről az írták az ősi iratok, és egyes ábrák, hogy a föld mélyén éltek.

Hatalmas kolóniákban, gigantikus városokat alkotva, ahová ember le nem juthatott. Csak néhány elbeszélés maradt fenn ezért róluk, de pontos információk aligha. Ugyanis már akkoriban is az a hír járta az egyes népek körében, hogy azok soha nem tértek vissza, akik a gyanús üregekbe, lefelé tekergő labirintusokba lemerészkedtek.

Sőt, több olyan ősi szöveg maradt fenn, melyben arról írnak, hogy egy időben ezek a vakondemberek a felszínre is jöttek, hogy embereket vigyenek magukkal a mélybe, talán táplálék, talán rabszolgák gyanánt.

Az ősi vakondemberek civilizációja feltehetően több millió évre nyúlik vissza. Ők lehettek azok, akik először faragták ki, vájták ki azokat az alagútrendszereket, melyek egy része eléri a fél milliárd évet is.

Akkoriban pedig még nem létezett fejlett emberi civilizáció, sem társadalom, és még csak kőeszközökkel bíbelődtünk, amikor ez a civilizáció már a lézeres technológiák segítségével képes volt alagutakat marni a földkéregbe.

Legalábbis egyes alagutak annyira precízek, hogy igen gyakran felmerül a lézeres technológia alkalmazásának elmélete és gyanúja.

A világ több pontján bukkantak már különös leletekre, melyek alátámaszthatják a legenda igazságát.

Nemrégiben Kínában bukkantak valami érdekesre az építészek, amikor metró alagutat ástak, ugyanis egykülönleges civilizáció nyomait fedezték fel.

A falon található, braille íráshoz hasonlatos jelek sorakoztak. Először nem tudták ezeket a kutatók mire vélni, később azonban jobban megvizsgálva őket kiderítették, hogy ez a régen élt civilizáció egész életét a föld alatt töltötte napfénytől elzárva.

Rendre kerülnek elő hasonlók, de erről a média sokak szerint nem számol be, mivel ez az egész felfedezés, és ennek a fajnak a létezése az egész eddigi történelmünket felrúgná, és mindent át kellene írni.

Forrás: Trueway.hu

Több ízben építkezések esetében az elmúlt évtizedekben komoly ügyek alakultak ki, melyek eltűnésekkel végződtek.

Időnként ezekből a barlangokból, hasadékokból különös hangok szűrődtek ki, mire néhány kíváncsi munkás lement, hogy megnézze, mi van odalenn. Sohasem tértek vissza a mélyből.

Rengeteg expedíciót indítottak a Föld mélyének felkutatására, köztük annak idején egy szovjet-amerikai missziót is, még a hidegháború időszakában. A közös együttműködés egy még nagyobb cél érdekében történt, és tisztán tudományos alapú volt.

Meg akarták tudni, létezik-e a belső Föld, a mélyben rejlő civilizáció bölcsőjében. Az expedíció soha nem tért vissza, elnyelte őket a föld.

Amerikában a hatalmas csatornarendszerekbe a hideg elől lehúzódó hajléktalanok közül sok eltűnést tapasztaltak, és volt, hogy egy-egy szerencsétlenül járt áldozatnak csak a maradványai kerültek elő.

A vakond emberek azóta is odalenn élnek. nem akarnak kapcsolatba lépni a modern civilizációval, fertőzőnek találják azt, és nem eléggé méltónak ahhoz, hogy ősi tanaikat átadják nekünk.

Időnként pedig rádiójelek szűrődnek föl a felszín alól, melyet a NASA időnként képes volt fogni is, és értelmezni is, de erről szintén nem beszélnek a közvéleménynek, nehogy pánik törjön ki - állítják sokan, akik hisznek ezen földalatti civilizáció létében.

Hogy valaha megmutatja-e magát ez a rejtett kultúra, azt nem tudni. Talán több ezer év kell még ahhoz, hogy méltónak találjanak minket ahhoz, hogy végérvényesen kapcsolatba lépjenek velünk.

Mások szerint egyáltalán nem baj, hogy nem találkoztunk még velük. Ha ugyanis a felszínre jönnének, mindent visszafoglalnának, ami egykorona felszínen az övék volt…

OSZD MEG másokkal is!

összeesküvés földalatti civilizáció elveszett civilizációk vakondemberek


Megtekintések száma: 140313





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet