Figyelem: betiltanak egy csomó fényvédő krémet, mert veszélyesek!

2018. július 6., péntek




David Ige kedden hagyta jóvá az oxibenzon- és oktinoxáttartalmú krémek értékesítését korlátozó törvényt: világszerte hatásai lehetnek majd.

Kiderült ugyanis, hogy nagyon veszélyesek.

Már korábban is komoly aggályok merültek fel abban a tekintetben, hogy ezeknek a termékeknek milyen hosszabb távú hatásaik lesznek.

 Hawaii állam kormányzója, David Ige kedden hagyta jóvá az oxibenzon- és oktinoxáttartalmú krémek értékesítését korlátozó törvényt, amely 2021-től lép érvénybe 

– idézi az MTI.

Az új törvény hatályba lépését követően kizárólag orvosi recept ellenében lehet majd oxibenzont és oktinoxátot tartalmazó fényvédőket vásárolni Hawaiin, de a turistáknak lehetőségük lesz magukkal hozni saját naptejüket az államba.

A kutatók szerint a két kemikália mérgező hatással lehet a korallokra, amelyek kulcsfontosságú szereplői az óceáni ökoszisztémának és emellett népszerű turistalátványosságnak számítanak. 

A fényvédőkben előforduló oxibenzon képes módosítani a felnőtt korallok DNS-ét, jóval hajlamosabbá téve őket az akár halálos kimenetelű kifehéredésre is, és olyan torzulásokat eredményez lárvaállapotban, amelyek szinte lehetetlenné teszik a normális fejlődést. 

Az oktinoxát ugyancsak hozzájárulhat a korallfehéredéshez.

Az Egyesült Államokban kapható fényvédőkrémek 70 százalékában található oxibenzon és 8 százalékukban van oktinoxát.

A törvény kritikusai szerint azonban nem támasztja alá elég független tudományos vizsgálat, hogy a két anyag valóban ártalmas a korallzátonyokra. Mások szerint a szabályozás megnehezíti a családok számára a védekezést a nap káros ultraibolya sugarai ellen.

OSZD MEG másokkal is!

figyelmeztetés felhívás veszély naptejek


Megtekintések száma: 15086





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet