Borzalmas kihívás terjed. Ez ellen MINDENKINEK harcolnia kell! OSZD MEG másokkal is, hogy minél többen tudjanak róla!
Itt a legújabb Facebook kihívás, mely midnek eddiginél durvább és kegyetlenebb. Arról van szó, hogy az elsősorban gyerekek körében terjedő „játék” lényege az, hogy a gyerekeknek 2 napra, azaz 48 órára el kell tűnniük.
Mindezt úgy, hogy az egész világ elől, és nem adhatnak életjelet magukról.
Sőt, ez még nem minden. Pontozzák is egymás között azt, hogy a szülők és a barátok, rokonok milyen komolyan aggódnak.
A 48 órás kihívást csoportosan is el lehet végezni, a lényeg, hogy 2 napra teljesen tűnjenek el a gyerekek.
A lényeg, hogy egy mondvacsinált indokkal tűnjenek el a szülők látóköréből.
Az kap több pontot és nagyobb helyezést, akinek a nevét legtöbbször emlegetik fel a közösségi oldalon egyes bejegyzésekben, vagy nagyobb nyilvánosságot kap.
A szülők most komolyan aggódnak. Egy londoni édesanya azt mondta, a kihívás rettenetes és beteges. Az ő 14 éves kislánya is részt vett benne a barátaival, 55 órával az eltűnésük után találták meg őket Írországban.
Sokan fel vannak háborodva, mert a kihívás tragédiákhoz is vezethet.
Megerőszakolhatják, vagy el is elrabolhatják őket azok, akik nyomon követik ezeket a kihívásokat, például gyilkosok, pedofilok, vagy egyéb nem kívánt társadalmi elemek.
Sok gyermek odáig fajult, hogy hazafelé a rendőrautóban is posztoltak magukról néhány szelfit.
A szülők szeretnék felhívni a figyelmet a kihívásra, és megértetni a gyerekekkel, hogy ez nem játék, komoly bajuk is eshet.
Most mindenki attól tart, hogy heteken belül begyűrűzhet Magyarországra is!
Ez egyre valószínűbb, ezért is hívta fel a napokban több hazai média is a figyelmet a problémára, hogy időben meg lehessen előzni itthon, hogy a kihívás a gyerekek között elterjedjen.
OSZD MEG másokkal is!