Figyelem: hamarosan megszűnik a TAJ kártya!

2017. július 25., kedd




Ezt kell tenned majd, ha az orvoshoz látogatsz!

A TAJ kártya ideje végleg lejárt. Úgy tűnik, Magyarország egészségügye is végleg elérkezett ahhoz a ponthoz, amikor belátja, meg kell szakítani a régi rendszert.

Mint minden új dolgot, valahol el kel kezdeni ezt is. Komoly változások jöhetnek tehát az orvosi rendelőkbe, várókba, mely minket, polgárokat is érint.

Arról van ugyanis szó, hogy az egészségügyben nyilvántartott számítógépeket olyan kártyaolvasókkal látják majd el, ami képes lesz az e-személyi olvasására. Ez pedig az újfajta személyi.

Az EMMI 90 ezer kártyaolvasót szerez be, valamennyi egészségügyi dolgozó - kórházi orvosok, körzeti orvosok, gyógyszerészek, klinikai dolgozók számítógépét érinti majd.

Ez a gyakorlatban azt fogja jelenteni, hogy a TAJ számot többé nem gépelik be, hanem a személyit kérik majd el - az új személyit - mivel ebben már szerepelnek a TAJ kártyára vonatkozó információk is.

Az új típusú e-személyi a legszigorúbb adatbiztonsági követelményeknek is megfelel, ezért olyan azonosítást lehet vele végezni, ami megakadályozza a visszaéléseket.

A hétköznapjainkat ez annyiban fogja érinteni, hogy mostantól csak a személyinket kell magunkkal vinnünk, és azzal el tudunk intézni mindent az orvosnál, nem lesz szükség most már a külön TAJ kártyára.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes érdekesség magyarország egészség magyar egészségügy


Megtekintések száma: 207952





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet