​Figyelem, mutatjuk, hol bukkan fel a karácsonyi csillag

2020. december 20., vasárnap




A Jupiter és a Szaturnusz együttállása nem megy ritkaságszámba, de az igen, hogy pont karácsonykor jelenjen meg a „betlehemi csillag”. Arra kell keresni, ahol a Nap lenyugodott. Hasonló jelenséget követhettek a bibliai háromkirályok Kr. e. 7-ben, asztrológiai tudásukkal könnyen értelmezték az égi üzenetet.

Ritka és „misztikus” égi jelenség van kibontakozóban a kora esti, vagy talán úgy pontosabb, hogy a késő délutáni égbolton: december 21-én a Naprendszer két legnagyobb bolygója, a Jupiter és a Szaturnusz szoros együttállását figyelhetjük meg. A fizika törvényeinek engedelmeskedve azért a Jupiter nagyjából 20 évente lekörözi gyűrűs szomszédját, de hogy ezt épp karácsony táján figyelhessük meg, arra legutóbb a XVIII. század végén volt, legközelebb pedig 2080-ban lesz lehetőség.

Ebből a tényből fakad a jelenség misztikuma is, hiszen valószínűleg e két égitest együttállásaként értelmezhetjük a betlehemi csillagot, ami a Szentírás szerint hírül adta Jézus születését.

Ha pedig tiszta lesz az ég, idén is a betlehemi csillag alatt ünnepelhetünk.

Mit jelent az együttállás? Mikor és hol keressük a „karácsonyi” csillagot? Dr. Kiss László, Széchenyi-díjas csillagászt, akadémikust, a Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont főigazgatóját és a Svábhegyi Csillagvizsgáló tudományos szaktanácsadóját kérdeztük.

Lesz, akinek a két csillag összeolvad

A Jupiter közelebb kering a Naphoz, mint a Szaturnusz, ezért rövidebb idő alatt kerüli meg csillagunkat, mint külső szomszédja. Ebből adódik, hogy időről időre lekörözi a gyűrűs óriást, földi időben mérve olyan 20 évenként. Csakhogy nem mindig látható a Földről, és az sem törvényszerű, hogy épp december utolsó harmadában következzen be, illetve nem is mindig látszanak ennyire közel egymáshoz. A „karácsonyi csillag” tehát meglehetősen ritkán bukkan fel még akkor is, ha az esély két évtizedenként fennáll.

A napokban annak tanúi lehetünk, ahogy a Jupiter utoléri a Szaturnuszt, majd lassan elhagyja. Együttállásnak pedig azt nevezzük, amikor látszólag a legközelebb kerülnek egymáshoz, ez a „nagy közelítés” esetünkben december 21-én történik meg.

A gyakorlatban persze továbbra is sok százmillió kilométerre haladnak egymástól, az egész csupán a Földről érzékelhető geometriai együttállás. A két bolygó felszíne visszaveri a napfény egy részét, így a sötét égbolton csillagként ragyognak, fontos azonban megjegyezni, hogy látványra sem olvadnak össze, a „csúcsponton” is 6 ívpercre lesznek egymástól: a telihold korongja 30 ívperc szélességű, tehát ennek ötöde lesz a két bolygó közti távolság.

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy ha valakinek jó a szeme, a két objektumot szabad szemmel is meg tudja egymástól különböztetni, a rövidlátók viszont szemüveg nélkül egyetlen, jókora »csillagot« látnak majd

– mondja a 24.hu-nak Kiss László.

Kinyújtott karunkra tegyünk egy araszt

A laikus számára persze alapvető kérdés, hogyan találja meg az óriásbolygókat? Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) kutatóprofesszora azzal kezdi a választ, hogy az észlelésre kizárólag teljesen derült égbolt alkalmas. Amennyiben a körülmények mégis megfelelőek lennének, a napnyugtát kell figyelnünk – hétfőn ez a Budapestet is érintő 19. hosszúsági körön 15:56-kor lesz –, ezzel belőttük a délnyugati irányt. Ahol a Nap eltűnt, ott fog felbukkanni 17–17:15 körül a két bolygó 10 fokkal a horizont felett.

Ha irányba állva az egyik karunkat kinyújtjuk magunk elé, a másikkal egy araszt mérünk rá, megvan a szükséges „célkereszt” a bolygók befogására.

Kiss László hozzáteszi, a fényesebb égitest lesz a Jupiter, mellette kissé halványabb a Szaturnusz, semmi mással nem lehet őket összetéveszteni. Budapesten a megfigyelésre legalkalmasabb helyszín a Duna pesti partja, leginkább a Margit híd hídfője, illetve az onnan számított 500-500 méter mindkét irányban. Az együttállásról egyébként egy nappal a legszorosabb közelítés előtt, vasárnap este 8-kor tartanak online élő előadást a Svábhegyi Csillagvizsgáló munkatársai.

Hétfőn sajnos felhősnek ígérkezik, jelen állás szerint leginkább a délnyugati országrészben lehet derült az égbolt. De ha az időjárás most nagy valószínűséggel nem lesz hozzánk kegyes, az együttállás még szilveszterig látványos marad.

Nem üstökös és nem szupernóva

Amióta modern tudományról beszélhetünk, számos tudományág kutatja a Bibliát a benne szereplő helyszínek, események, jelenségek egzakt magyarázatát keresve. Kiemelt helyet foglal el a kérdés, hogy vajon lehet-e valós csillagászati eseményhez kötni a Jézus születését hírül adó „betlehemi csillagot”.

A Megváltó születésének dátumát a VI. században számolta ki egy római apát, ma az evangéliumi szövegek és ismert történelmi tények összevetésével Kr. e. 8. és 4. közé teszik. Itt kell tehát a csillagot keresnünk. Logikus magyarázat lehet egy üstökös felbukkanása, ám ezt a kortársak inkább baljós előjelként értékelték, másrészt egyetlen csillagászati feljegyzésben sem esik róla szó.

Szóba jöhet egy szupernóva-robbanás, ami valóban egy új csillag megjelenéseként hathatott, de ez sem valószínű. Egyrészt ennek sincs nyoma még a mindent feljegyző kínai kortársak munkáiban sem, másrészt nem lehetett valami feltűnő jelenség, ha Heródes a három királyokról értesült róla elsőként. A távolabbi szupernóvák fénye pedig annyira halvány, hogy nehezen lehetne őket égi jelként értelmezni.

A Jupiterrel és a Szaturnusszal üzent az ég

A mindmáig legvalószínűbb magyarázatot Johannes Kepler szolgáltatta. A német csillagász 1603–1604 fordulóján vizsgálta a Jupiternek és a Szaturnusznak a mostanihoz hasonló közelítését – akkoriban a Mars is csatlakozott hozzájuk –, amikor is egy szupernóva-robbanásra lett figyelmes. Utóbbi okát nem ismerte, úgy vélte, a hármas együttállás válthatta ki egy új csillag születését – erről pedig kinek nem a betlehemi csillag ugrana be, főleg a XVII. század legelején?

Kepler számolni kezdett, és megállapította, hogy a Jupiter és a Szaturnusz általa is megfigyelt együttállása Kr. e. 7-ben is bekövetkezett a Halak csillagképben. Tehát Kepler gondolatmenetét követve a szupernóvának is fel kellett bukkannia, a betlehemi csillag tehát valós csillagászati jelenség volt. A modern csillagászat is megerősíti a Kr. e. 7-es együttállást, ám hogy ez miként értelmezhető szupernóva nélkül is égi jelnek, ahhoz az asztrológiát kell segítségül hívni. Roppant egyszerű:

a Szaturnusz ugyanis a zsidók bolygója, a Jupiter a királyi planéta, míg a Halak csillagkép a születés szimbóluma, de Palesztinát is jelképezi.

A háromkirályok, napkeleti bölcsek minden bizonnyal jártasak voltak az asztronómia tudományában is. Könnyen értelmezték az égi jelet, amit a laikus tömeg, köztük Heródes király nyilván észre sem vett.


Megtekintések száma: 17330





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet