Figyelem, nagy a veszély! Támadnak a fertőzött rovatok, mutatjuk, hol kell vigyázni az országban!

2018. július 6., péntek




Egy kert árnyékos sarkában hosszabbra hagyott fű éppen úgy az otthonuk lehet, mint egy kisebb bokor. Az viszont tévhit, hogy a fákról ugranak ránk: repülni nem tudnak, felmászni pedig túl hosszú ideig tartana nekik.

A rettegett kullancsokról van szó természetesen, melyek egy része komoyl fertőztéseket hordoz.

A lakosság figyelmét ezért fel kívánják hívni a szakemberek: fontos, hogy erről mindenki tudjon, aki szabadba megy.

Közzétettek egy térképet (alul) ahol azt mutatják, hol lehet a legnagyobb kullancsveszély hazánkban.

A kullancs tavasszal, csapadékos időben és nyár végén, kora ősszel jelenik meg. A telet gyökerekben, farakásokban vészeli át. Az 1-1,5 méter magas bokrokon, aljnövényzeten ül, és várja, hogy megérkezzen az a meleg vérű állat vagy ember, aminek a vérét szívhatja.

A testre jutva megkeresi a legmegfelelőbb helyet, és ott kezdi szívni a vért. Ha egy napon belül kiszedjük őket, jó eséllyel nem fertőzik meg az embert.

Az ókori görögök is említették a kullancsot, mint ami „a fűben terem”. Arra viszont csak a 19. század végén jöttünk rá, hogy betegségeket terjesztenek.

A kullancs tavasszal, csapadékos időben és nyár végén, kora ősszel jelenik meg. A telet gyökerekben, farakásokban vészeli át. 

Az 1-1,5 méter magas bokrokon, aljnövényzeten ül, és várja, hogy megérkezzen az a meleg vérű állat vagy ember, aminek a vérét szívhatja. A testre jutva megkeresi a legmegfelelőbb helyet, és ott kezdi szívni a vért. Ha egy napon belül kiszedjük őket, jó eséllyel nem fertőzik meg az embert.

A közönséges kullancs két, emberre is veszélyes kórokozót hordozhat: a vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást, illetve a Lyme-kórt.

− Az agyvelőgyulladás ellen létezik védőoltás, 1 éves kortól adható, először egy hónapos, majd egyéves emlékeztető vakcinával, amit aztán az életünk végééig rendszeresen ismételni kell.

A Lyme antibiotikummal sikeresen kezelhető. Fontos kiemelni, hogy sokszor téves a diagnózis: egy sima csípés elfertőződött helyét gondolják Lyme-nak – fejtegette dr. Altorjai Péter házi gyermekorvos, aki szerint legfontosabb a megelőzés.

OSZD MEG másokkal is!

egészség figyelmeztetés veszély


Megtekintések száma: 29011





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet