Figyelem: Szinte az egész országban várható este zivatar, szél és jég - sárga figyelmeztetést adtak ki

2019. augusztus 31., szombat




Szombaton napközben elsősorban nyugaton lehetnek viharok.

Zivatar miatt adtak ki sárga riasztást szinte az egész országra. Elsősorban a villámlás, az esetleges jég és a szélerősödés miatt figyelmeztetnek.

A veszélyjelzés szerint főleg

a középső országrészben és az Északi-középhegység tágabb környezetében alakulhatnak ki zivatarok,

amelyekhez átmeneti szélerősödés (45-65, néhol > 65 km/h), és intenzív eső (egy-egy helyen > 20 mm), esetleg kisebb szemű jég társulhat.

Szombaton a nyugati országrészben várható még olyan zivatar, amely miatt a sárga figyelmeztetés lesz érvényben.

Vasárnap marad a meleg, nyári idő sok napsütéssel, legfeljebb az Északi-középhegységben lehet kisebb zápor. 

A Dunántúl északi felén élénk lehet a délies szél. 30-35 fokos maximumok várhatók.

Hétfőn a legtöbb helyen még kitart a kánikula, majd délután északnyugat felől hidegfront hoz lehűlést záporokkal, zivatarokkal, 

viharos, északnyugatira forduló széllel, kiadós csapadékkal. Hajnalban 16-22 fok valószínű, napközben 26-34 fokig emelkedik a hőmérséklet.

Kedden északon és az ország nyugati felén valószínű további eső, zápor, zivatar. 

A Tiszántúlon tarthat még ki a meleg 26-30 fok közötti maximumokkal. Ezzel szemben a középső és nyugati megyékben hűvös, őszies idő valószínű 20 fok körüli maximumokkal. Az erős, viharos szél pedig tovább csökkentheti a hőérzetet.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes időjárás felhívás


Megtekintések száma: 13237





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet