Figyelem: szívleállást is okoznatnak egyes lázcsillapítók és tabletták!

2018. március 6., kedd




Figyelmeztetést adtak ki!

A gyógyszerek évente egyre több embert ölnek meg, mivel rendszeresen túladagoljálk őket a betegek, de még többen halnak meg azoknak a mellékhatásaiban.

Tudtad, hogy a gyógyszerek ugyanis sokszor nagyobb károkat okoznak a májban és a vesében, mint egyes betegségek?

Néha a bélflórában is jelentős sérüléseket visznek véghez, sokszor nagyobbat, mint az alapbetegség, amire felírták őket. Most egy figyelmeztetés került ki, mely felsorol fájdalomcsillapítókat, amiknek komoly kockázata lehet.

Vannak köztük olyanok, melyek a szívre gyakorolt hatásuk miatt jóformán életveszélyesek.

A gyógyszerek jelentős része ilyen, mégsem tesznek semmit ez ellen, sőt, a gyártók vígan forgalmazzák őket, mivel óriási pénzek vannak bennük.

Tavaly júliusban fokozta a non-szteroid gyulladáscsökkentőkre kiadott figyelmeztetését az amerikai Élelmiszer és Gyógyszerfelügyeleti Hatóság (FDA). 

Az ilyen gyógyszerek dobozára 2005 óta kötelező ráírni, hogy fokozza a stroke és a szívroham kockázatát a szedésük.

Azért kellett frissíteni a figyelmeztetést tíz év után, mert időközben kiderült, hogy nincs biztonságosnak számító időszak, ami azt jelenti, hogy már a kezelés első heteiben nagyobb az ilyen gyógyszereket szedők eséllyel kaphatnak stroke-ot és szívrohamot is.

Az a legnagyobb probléma és az igazán nagy veszély, hogy új kutatások kimutatták, hogy a legtöbb fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő válthat ki hasonló hatást.

Dr. Steven Nissen, a Cleveland Klmnika kardiológusa ezt nyilatkozta:

"Nem azt mondják, hogyha valakinek fájdalmai vannak, akkor inkább szenvedjen és tűrjön, hanem a következőt kell tenni: 

A legkisebb hatásos dózist szedjük a gyógyszerből, és azt is csak addig, amíg szükségünk van rá."

A doktor remekül rávilágított a problémára. A gyógyszerek mindig is károsak voltak a szervezetre, még akkor is, ha sok esetben bizony életet mentettek a történelem során, és ténylegesen szükség lehet rájuk bizonyos esetekben.

OSZD MEG másokkal is!

egészség életmód egészség megelőzés gyógyszeripar


Megtekintések száma: 43536





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet