Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) szokatlan időjárási jelenségről ír.
A héten szeles időre számíthatunk, szerdára az akár 70 kilométer per órát meghaladó szél, csütörtökön pedig a felhőszakadás miatt adtak ki figyelmeztetést.
Szokatlan, de nem példa nélküli, hogy a megerősödő északnyugati szél nyáron nem hideget hoz, hanem lényegében azonos hőmérsékletű levegőt, mint ami a Kárpát-medencét eddig kitöltötte.
Ennek oka az a retrográd (keleties) mozgású hidegörvény, amely kedden közelebb kerül hozzánk, megnövelve a nyugat-keleti irányú légnyomási gradienst.
Ez megerősödő, néhol viharossá fokozódó északnyugati szelet okoz, ám a hőmérsékletben nem tapasztalhatunk változást az előző napokhoz képest.
Hétfő estig alapvetően napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Az ország északkeleti, keleti, illetve nyugati, délnyugati megyéiben lehet időnként több a felhő, és ezeken a területeken helyenként zápor, zivatar kialakul.
Az északnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik, de zivatarok környezetében is előfordulhat átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 33 fok között valószínű, északkeleten és a nyugati határnál lehet a hűvösebb. Késő estére 18 és 25 fok közé hűl le a levegő.
Keddre virradó éjszaka a legtöbb helyen feloszlanak a felhők, de a délnyugati és az északkeleti tájakon maradhatnak felhős körzetek, ott néhol zápor előfordulhat. Az északnyugati szél éjszakára átmenetileg mérséklődik. A hőmérséklet késő este 18 és 25, hajnalban általában 14 és 20 fok között alakul, de kisebb körzetekben 10, 13 fok közé is lehűlhet a levegő.
Kedden alapvetően napos, gomolyfelhős időre számíthatunk. Az ország északkeleti, illetve délnyugati megyéiben lehet több a felhő, ezeken a területeken néhol zápor, zivatar kialakulhat. Az északnyugati szelet napközben élénk, néhol erős, az Észak-Dunántúlon és a főváros környékén olykor viharos közeli lökések kísérik, de zivatarok környezetében is előfordulhat átmeneti szélerősödés.
A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jellemzően 14 és 20 fok között valószínű, de kisebb körzetekben 10, 13 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 32 fok között várható. (Mire figyeljünk a vízparton?)
Szerdán napközben észak, északkelet felől vastagabb felhőzet húzódik fölénk, több-kevesebb napsütés a Dunántúlon valószínű.
Elsősorban a Dunától keletre várható többfelé eső, zápor, helyenként zivatar. Az északnyugati szél nagy területen viharossá fokozódik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között alakul, délnyugaton lehet a melegebb.
Csütörtökön a középső és keleti területeken többnyire erősen felhős lesz az ég, nyugatabbra kevesebb felhő valószínű, akár hosszabb időre is kisüthet a nap.
A Dunántúl nyugati felén helyenként, keletebbre még többfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar. Az északnyugati szél sokfelé erős, a Dunántúlon időnként viharos lesz. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 30 fok között alakul, délnyugaton lehet a melegebb.
OSZD MEG másokkal is!