​Figyelem, újabb változás lép életbe a boltokban július közepétől!

2020. július 2., csütörtök




Erről jobb ha mindenki tud, ne érjen senki t meglepetésként.

A sertéshúsok után a csomagolatlan baromfitermékek, juh- és kecskehúsok származását is kötelesek tudatni a boltok a vásárlókkal. A hentespultokban július közepén kell megjelenniük a tájékoztatóknak.

Az Agrárminisztérium a jelölési kötelezettséget a továbbiakban a zöldségekre és gyümölcsökre is kiterjeszti, a magyar termékek mellett pedig a nemzeti trikolórt is fel kell tüntetniük a kereskedőknek. 

A szakmai szereplők szorgalmazzák a lépést és úgy gondolják, hogy akár ez a döntés, majd a keresletet is növelheti csekély mértékben.

Idén januárban először a sertéshús esetében vezették be a szigorítást, tehát a kiskereskedőknek a nem előre csomagolt friss vagy hűtött sertéshús esetén a pultokban az állat származási helyét, valamint a vágási helyét (ha eltérő) is fel kell címkézniük jól látható helyen – írja a a Magyar Nemzet.

A nagyobb üzletláncokban a származást már zászlókkal jelölik, ezzel segítvén, hogy a vásárlók könnyebben eligazodjanak a termékek között. 

Nagy István agrárminiszter úgy gondolja, hogy az új szabály a hozzáfűzött reményeket beváltotta, ezért döntöttek úgy, hogy július 15-től kiterjesztik más termékekre is a kötelezettséget.



Ennek értelmében a hónap közepétől a juh-, a kecske- és a baromfihús esetében is egyértelműen, jól látható módon fel kell tüntetni a kereskedőknek a származási országot.

A megjelölést, akár online felületen is megcsinálhatják, a lényeg, hogy a vásárlók számára jól látható és egyértelmű legyen.

A csomagolatlan formában árusított zöldségek és gyümölcsök esetében– a bolt méretétől függetlenül – zászlóval is jelölni kell a magyar származású terményeket. A termelői piacok mentesülnek a kötelezettség alól. A rendelkezés célja a tudatos vásárlás elősegítése és a vásárlók megtudják különböztetni a kiváló magyar minőségű termékeket.

A rendeletet, ami egy európai uniós jogszabályon alapul, a szakmai szervezetek is támogatják. Csorbai Attila, a Baromfi Terméktanács elnöke a lapnak elmondta: a rendelkezés nyomán, abban bizakodnak, hogyha kicsit is, de növekszik a magyar vágó-, illetve feldolgozóüzemekből származó baromfihús fogyasztása.

A terméktanács úgy gondolja az étkezési tojásra is érdemes lenne bevezetni a jelölési kötelezettséget.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 20801





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet