Már a Rákkutató Intézet állásfoglalása szerint is rákkeltő, de a te asztalodon, hűtődben is ott van!
Azt már eleve tudni lehet erről a termékről, hogy minden háztartásban jelen van szinte, és sok család rendszeresen fogyasztja.
Sőt, idehaza kifejezetten kedvelt.
A gond az, hogy rengeteget esznek belőle nem csak a felnőttek, de a gyerekek is, noha óriási veszélyt hordoznak magukban, amit a Rákkutató Intézet is kimondott nemrégiben.
Ehhez persze nagy mennyiségben kellene őket enni ahhoz, hogy baj legyen, csak azt felejtik el sokan, hogy ezeknek egyes összetevői nem bomlanak le mindig és teljesen a szervezetben.
Ezért felhalmozódhatnak, és később akár gyulladásokat, krónikus hatásokat idézhetnek elő, szélsőséges esetben daganatokat is.
Sajnos gyermekeinknek is szinte napi szinten adjuk, ami óriási hiba és ezzel nagy veszélybe sodorjuk őket.
A virsli nagy feldolgozó gyárakban húsipari melléktermékekből, és rendkívül rossz körülmények között készül.
Egyre több olyan kutatás látott napvilágot az elmúlt években, melyek mind rávilágítottak a feldolgozott élelmiszerek veszélyeire.
Ezek tele vannak tartósítókkal, állagjavítókkal, de még hozzáadott enzimeket is tartalmazhatnak, fajtája válogatja.
A magyarokvagyunk.com korábban már írt arról, hogy újabban már a csirkehús sem igazi csirkehús, sokszor kevesebb csirkét tartalmaz, mint egyéb anyagot…
Az orvosok többsége egyszerűen azt üzeni a szülőknek, hogy semmiféleképpen se adjanak a gyerekeiknek hot dogot egy étkezésre sem!
OSZD MEG másokkal is!
Forrás: magyarokvagyunk.com