Fizikusok valódi időutazó szerkezetet építenének: elmondásuk szerint ez mindent megváltoztat

2020. június 14., vasárnap




Elképesztő tudományos előrelépés határán.

Ron Mallett asztrofizikus, a connecticuti egyetem professzora a a CNN-nek fejtette ki elméletét, mely szerint elutazni a múltba annyi, mintha egy idegen országot látogatnánk meg. 

Elmondta, hogy felállított egy tudományos egyenletet, amely az időgép alapjául szolgálhat. Egy elméletét szerinte igazoló szerkezetet is épített, bár úgy tűnik, kollégáit ezzel sem győzte meg az időgép megvalósíthatóságáról.

Albert Einstein speciális relativitás-elmélete szerint az idő gyorsul vagy lassul attól függően, hogy egy tárgy milyen gyorsan mozog. Eszerint ha valaki egy űrhajóban a fénysebesség körüli gyorsasággal utazik, az idő lassabban telik számára, mint annak, aki a Földön maradt. 

Ezt azt jelentené, hogy ha egy űrhajós kevesebb mint egy hétig keringene így a kozmoszban, és aztán visszatérne a Földre, közben a hátrahagyottak életéből 10 év telne el, és ez az asztronauta számára olyan lenne, mint egy ugrás a jövőbe.

Bár a fizikusok többsége elfogadja azt a nézetet, hogy előreugrani az időben lehetséges, a múltba való utazást már kevésbé tartják valószínűnek. 

Mallett viszont Einstein általános relativitás-elméletéből indul ki, amely szerint a nagytömegű tárgyak meggörbítik a téridőt – ezt érzékeljük gravitációként – és minél erősebb a gravitáció, annál lassabban telik az idő.

„Ha meg lehet görbíteni a teret, ki is lehet azt fordítani. Einstein elméletében az, amit térnek nevezünk, magába foglalja az időt is, ezért hívják téridőnek. Márpedig amit a térrel csinálunk, az történik az idővel is” – fejtegette Mallett.

Meggyőződése, hogy bele lehet forgatni az időt egy hurokba, amelyen keresztül lehetővé válhat az utazás a múltba. Prototípusával azt igyekezett bemutatni, hogy egy lézergyűrű által létrehozott gravitációs mező miként segítene egy olyan időgépet, amely egy keringő fénynyalábon alapul.

Pályatársai egyelőre nem lelkesednek az ötletért. 

A szintén a CNN-nek nyilatkozó Paul Sutter asztrofizikus szerint Mallett számításaiban és elméletében nagy lyukak vannak, ezért a gyakorlati megvalósítás jelenleg kivihetetlennek látszik.

Mallett elismeri, hogy terve még csak elméleti síkon mozog, de ő optimista.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány időutazás


Megtekintések száma: 92971





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet