„Fogalmunk sincs, hol vagyunk…” - A pilóta utolsó szavai voltak, a bermuda-háromszögben

2023. április 29., szombat




A világ egyik legszövevényesebb rejtélye. Párhuzamos idősíkok bizonyítéka?

A második világháborúban az amerikai haditengerészet egész 19-es számú repülőraja nyomtalanul eltűnt az Atlanti-óceán fölött. Sosem találták meg a maradványaikat.

A 19-es repülőraj sorsa sokáig foglalkoztatta a közvéleményt. Sőt, az Oscar-díjas filmrendezőt, Steven Spielberget is megihlette: a Harmadik típusú találkozások című mozijába is bekerült az eset - a sivatagban előkerülő géppel.

1945. december 5-én, 14 óra 10 perckor öt Grumann TBF Avenger típusú torpedóvető repülő szállt fel gyakorlórepülésre az amerikai haditengerészet Fort Lauderdale-i katonai repülőteréről. A Charles C. Taylor hadnagy parancsnoksága alá tartozó rajtól 15 óra 45 perckor érkezett az első olyan üzenet, melyben jelezték a földi irányításnak, hogy nem tudnak tájékozódni, nem látják a szárazföldet.

Az irányítótorony 16 óra 25 perckor vette Charles C. Taylor hadnagy utolsó üzenetét, melyet azonban már nem tudott befejezni: „Fogalmunk sincs, hol vagyunk. A támaszponttól körülbelül 225 mérföldnyire északkeletre kell lennünk... olyan mintha...

” És a rejtélyes eset itt még nem ért véget. A 19-es repülőraj felkutatására 19 óra 27 perckor hidroplánnal induló Martin Marinerrel ugyancsak megszakadt az összeköttetés fél órán belül. 

A gépek maradványait és a pilótákat sohasem találták meg.A hivatalos vizsgálat arra az eredményre jutott, hogy Charles C. Taylor hadnagy egyszerűen eltévedt a 19-es repülőrajjal, és lezuhantak az üzemanyag kifogyása miatt. Martin Mariner eltűnése azonban további kérdéseket vet fel. Különösen azért, mert a körzetben, ahol hidroplánja eltűnt, egy teherhajó kapitánya robbanásra utaló tűzgömb észlelését jelentette.

A Bermuda-háromszög az Atlanti-óceán Bermuda-szigetek, Puerto Rico és a Floridai-félsziget déli csücske által határolt térsége. Az elmúlt másfél évszázadban számos repülő- és hajókatasztrófa történt a a területen.

Ami közös bennük, hogy az eltűnt hajók, repülők roncsait nem találták meg.

Egyes esetekben a hajó ugyan sértetlen állapotban került elő, ám legénység nem volt a fedélzeten. Megesett, hogy a hajón találtak holttesteket, ám mindennemű külsérelmi nyom nélkül.

Az irányítótoronnyal megszakadó kapcsolat ugyancsak gyakran említett körülmény. Sokak szerint kizárólag paranormális vagy természetfeletti jelenségekkel magyarázhatók az esetek, de vannak, akik földönkívülieket vagy Atlantisz elsüllyedt városának romjait sejtik a rejtélyes eltűnések mögött.

Természetesen tudományos magyarázatok is születtek a Bermuda-háromszög titkára: a legutóbbi - norvég tudósok által megalkotott - a víz alól feltörő metánbuborékoknak tulajdonítja a hajók eltűnését. A szkeptikusok viszont máig azt állítják, hogy a Bermuda-háromszög egyszerűen nem létezik, az egész puszta tengerészlegenda.

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek bermuda háromszög eltűnések


Megtekintések száma: 86626





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet