Földönkívüli eredetűek egyes vitaminok?

2016. augusztus 20., szombat




Az utóbbi években többször felmerült a vitaminok földönkívüli eredete. Több kutatás és felfedezés - B3 vitamint találtak több meteoriton - is azt támasztotta alá, hogy többek között a B3 és egyéb vitaminok (de nem mind) nem csak és kizárólag a földön találhatóak meg, vagyis az sem kizárt, hogy az élet és így a vitaminok is a földön kívülről származnak.

Az elmélet, hogy az élet talán nem is itt helyben alakult ki bolygónkon, hanem az űr egy távoli szegletéből származhat, már ismerős lehet azoknak, akiket egy kicsit is érdekel az élet, és az univerzum keletkezésének témaköre.

A világegyetem hatalmas, és a kialakulására a mai napig nem adott a tudomány pontos választ.

Szintúgy arra sem, hogy az élet tényleg a Földön alakult ki az úgynevezett őslevesből, vagy

volt egy mozgatórugó, egy plusz változó az egyenletben, mely beindította az evolúciót, egyfajta isteni szikra.

az-elet-kialakulasa

Egy új dogma dőlhet meg, mert bár már korábban is erősen sejthető volt most beigazolódott, hogy az általunk ismert vitaminok sem feltétlen a Földön alakultak ki. Vagyis pontosítunk: talán a Földi vitaminok is az űrből, és annak ki tudja melyik távoli szegletéről érkeztek hozzánk annak idején.

Pánspermia elmélet

Bár azt gondolhatnánk, hogy a Földön kívüli életről szóló elméleteket csak jöttment és önjelölt tudósok vallják, akik megfelelő tudományos eredmények felmutatása híján népszerű elméletek mellett kardoskodnak hevesen, a gyakorlat mégis egészen mást mutat.

Az üstökösökkel és egyéb űrből származó szennyeződésekkel érkező élet alapvetően nem áll távol híres tudósok gondolkodásától sem.

Sőt, sokan gondolják úgy, hogy az élet talán nem is csak egy véletlen folytán keletkezett itt a Földön, hanem oka, konkrét célja volt.

Mások még ennél is tovább mennek, és egyenesen azt állítják, hogy nem valamilyen véletlen folytán került a Földre az élő organizmus, hanem Földön kívüli lények szándékosan juttatták el bolygónkra azt.

foldunk-2

Sokan azt gondolták az elején, hogy ez merő képtelenség, hiszen semmilyen élő organizmus nem képes túlélni az űrben.

Az élethez ugyanis feltétlenül szükséges elemek, a szén, a nitrogén és az oxigén megfelelő arányban igazából csak a Földön található meg.

Az élet kialakulásához megfelelő hőmérsékletet is csak Földünkön tudtak eddig kimutatni a tudósok, így sokáig nehezen tudták elképzelni, hogy volt vagy van élet a Földön kívül is.

foldonkivuli-mikrobak

Azonban a jelek szerint van, mert nemrégiben szintén egy bámulatos tudományos felfedezés - pontosabban megerősítés - látott napvilágot arról, hogy a Földi sztratoszférában apró, kovamoszat-szerű organizmusok élnek.

Ilyen magasságokba fizikai képtelenség, hogy bármi élő feljusson, egyedül a vulkáni élettelen hamu lenne erre képes.

Kozmikus eredetű vitaminok

Tudósok sokági csak sejtették - noha erős sejtésük volt rá, ez a tudományban nem elég, ezt igazolni kell - de a B3 vitamin, vagy a niacin képes lehet az űrben is keletkezni, termelődni. vagyis

ez azt jelenti, hogy a vitaminok, és így az élet is a földön kívülről származhat.

Az élet kialakulásához elvileg ez egy elengedhetetlen elem, így nyilvánvaló volt a következtetés, melyeket az elmúlt években sorra meg is erősítettek különböző tudományos vizsgálatokkal, kísérletekkel.

vitamin-b3-az-urbol

Rengeteg meteoriton találtak az utóbbi időben B3 vitamint, és azt feltételezik, hogy a meteoritok, űrben bolyongó üstökösök valóságos vitamin gyárakként funkcionálhatnak.

Idegen eredetű betegségek, amik az űrből érkeztek

Egyes teóriák szerint a nagy világjárványok egy része - különösen a bizarr, és hirtelen a semmiből feltűnő fajták - szintén a kozmikus térből érkezhetett el hozzánk apró, a légkörben épphogy elégő meteoritok hátán.

Elméletben igazolt tény a kutatási anyagok alapján, hogy a Földön terjedő különféle fertőzések és betegségek is a világűrön keresztül terjednek.

Vagyis akár egy emberiséget teljesen kipusztító vírust vagy megbetegedést is kaphatunk egy nap az űrből.

vilagjarvany

Valószínűleg az első világháború után több millió ember életét követelő spanyolnátha is kozmikus eredetű volt, sőt a 2003-ban megjelent SARS is a világűrben bolyongó baktériumok révén terjedt.

Bizonyos nanobaktériumok az űrön át a légkörbe bejutva a szél sé a felhők, áramlatok segítségével bárhol pillanatok alatt megfertőzhetnek komplett kontinenseket. A lehetőség riasztó, és ami még nyugtalanítóbb: valós.


Megtekintések száma: 4328





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet