​Földönkívüli invázióra készülnek, hogy leuralják a világ összes országát?

2023. október 9., hétfő




Valamennyi nemzetállamnak és kormányfőnek megsemmisítik az összes jogkörét, a polgárok onnantól kezdve egyetlen Új Világrend polgárai lesznek egy egységes világvallás alatt egyesülve.

Döbbenetes tervek láttak napvilágot.

Ebben a Pentagon és a NASA is benne vannak.

Tényleg egy hamis földönkívüli invázió előtt áll az emberiség?

Valóban gyakorlatoztak több ízben azzal kapcsolatban, hogy mit kell tenni egy idegen invázió esetén a hatósági szerveknek?

A NASA és a Pentagon állítólag ugyanis egy mesterséges kataklizmát tervez.

Régóta tudni vélik egyes szociológiai kutatásból, hogy az emberiséget csak olyan globális események tudná kegyesíteni, mint egy globális, külső fenyegetés.

Éppen ez lehet a céljuk a háttérhatalmi szerveződéseknek.

Egy ilyen kataklizma elpróbálása majd az egész világ átverése annak érdekében, hogy az emberiség jó része kénytelen legyen egyesülni.

A hamis földönkívüli inváziót különféle hologrammokal fogják megoldani, az égre vetített űrhajók fenyegetése és egy űrháború lehetősége olyan fenyegetést vetít majd előre a jövőre nézve, hogy a világ országai megoldásért kiáltanak.

A nemzetállamok pedig kénytelen lesznek egybeolvadni.

Egy olyan korszakváltást idézhetnek ezzel elő, ami a vallások végét jelentheti, hiszen a földönkívüliek léte alapvetően írná át például a Vatikán eszmerendszerét is.

A cél egy new age-szerű világvallás létrehozása, melybe sokan az Antikrisztusi birodalmat látják bele.

Valamennyi nemzetállamnak és kormányfőnek megsemmisítik az összes jogkörét, a polgárok onnantól kezdve egyetlen Új Világrend polgárai lesznek egy egységes világvallás alatt egyesülve.

Ez lesz az a zéró pont, emlytől kedzve ez a birodalom működésbe lép

A NASA és a Pentagon, a hologram technológia és az ezek segítségével keltett globális “káprázat” csak eszközök lesznek az Egyvilágrend bevezetésére.

Sokak szerint ez hozhatja majd el a világ feletti totális uralom lehetőségét.

Egyetlen világkormány lesz, egy vallásban egyesülve, és nem lesznek többé országhatárok, azok formálisan ugyan még megmaradnának a térképeken, de a világ valamennyi létező helyét egyetlen rendszerbe csatornáznák be.

Ki mit gondol?

Lehetséges, hogy valóban ezt tervezik…?


Megtekintések száma: 49387





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet