Földönkívüliek háborújáról árulkodik a Hold sötét oldala?

2018. február 26., hétfő




A túloldal tele van ősi kozmikus roncsokkal egy nem ismert technológiától…

A NASA tudja, hogy mi folyik a Holdon. Ennek ékes bizonyítéka, hogy egy ideig erősen érdeklődtek a Hold iránt, aztán az Apollo-missziókat követően hirtelen abbahagytak mindent.

Mintha valamitől nagyon megijedtek volna.

És talán éppen ez is történt…

A NASA ugyanis olyan dolgok nyomára bukkant az égi szomszédunkon, ami aláásta volna az egész múltat, mindazt, amit eddig tanultunk az emberi fajról, és annak eredetéről.

A SecureTeam 10 UFO-vadász csatorna szerint számos bizonyíték utal arra, hogy valamikor a régmúltban hatalmas csata zajlott a földönkívüliek között.

Ennek nyomait pedig a Holdon sötét oldalán vélték felfedezni.

Ott ugyanis olyan romok, földönkívüli járművek és egyéb szerkezetek roncsai vannak, melyek mindenképpen egy gigászi háború konfliktusra utalnak.

Korábban már itt is szó esett arról, hogy a Holdon több helyen is - a világos oldalon is - találtak olyan régiókat, ahol olyan nyomok voltak, melyek egy bányászati kitermelő helyszín műholdas képeire emlékeztettek

Sokak szerint ez is arra utal, hogy lehetett a múltban egy olyan háborús időszak, mely arra kényszeríthette a Holdon élő civilizációt, hogy a lehető legtöbb nyersanyagot bányássza ki az égitestből, amiket aztán fel tud használni.

Az idegenek pusztító összecsapásai leginkább az űrben és a Hold közelében zajlottak. Már a kutatóknak is feltűnt, hogy a Holdunkon szokatlanul sok meteoritkráter található.

Érdekes módon a Földön azonban ehhez képest elenyésző a mennyiségük, még ha az eróziót is figyelembe vesszük…

A Hold pedig nem foghatott fel minden a bolygónk felé száguldó űrkőzetet. Az új elmélet szerint a kráterek legnagyobb része nem természetes eredetű.

Ezek valamiféle kozmikus robbanás, vagy fegyverek nyomai lehetnek.

Ezt a véleményt nem mindenki osztja, például a NASA sem.

Ők abban látják a magyarázatát a Holdmissziók leállításának, hogy a Holdról kiderült, nem elég érdekes tudományos szempontból.

Ez viszont azért érdekes magyarázat, mert a Holdon olyan mennyiségben van hélium 3, ami a világ energiaválságát megoldja, hogy az valami elképesztő. Ezért sántít a logika…

Már csak az a kérdés, ha valóban volt egy kozmikus háború, pontosa kik, vagy mik között zajlott? És miért zajlott?

Egy inváziós szándékú faj ellen védték meg az ősi idegenek a bolygónkat? Vagy valami ennél is hátborzongatóbbról van itt szó?

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen földönkívüliek nasa idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 15390





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet