Földönkívüliek jelentek meg a viharban? A villámlás láthatóvá tett mindent...

2023. május 18., csütörtök




Legalábbis erre lehet következtetni a nemrég napvilágot látott felvételen.

Egy óriási vihar közepette olyan valamik jelentek meg az égen, amik semmiképpen sem számítanak szokványosnak.

Annál is inkább, mert arról van szó, hogy a villámlásokkal egy időben azonosítatlan repülő tárgyak és fényjelenségek bukkantak fel a vihar dúlta égbolton.

Egy szemtanú készítette a felvételeket még 2016-ban, melyeken feltűnnek ezek az objektumok, melyekre azóta sem talált senki magyarázatot.

Eredetileg a vihart filmezte a szemtanú, de hamar felfigyelt arra, hogy a villámlások során valami láthatóvá vált az égen.

"Olyan volt, mint egy tűzlabda. A második objektum a villámlás közvetlen közelében tűnt fel" - állította.

Az egyik villámlás során olyan, mintha a korábban látott fények egyike elektromos kisülést produkálna az égen, és interakcióba lépne magával a villámlással is.

A videót rengeteg szakember elemezte, és sokan megvannak arról győződve azóta is, hogy a videón nem holmi légköri jelenséget, vagy a villámlással járó elektromos kisüléseket látni, hanem intelligensen mozgó objektumokat.

Ezek fizikailag is jelenlévő dolgok voltak, melyekkel a villámlás kölcsönhatásba lépett, vagy részben épp a vihar és a villámlás tette őket láthatóvá.

Azt, hogy pontosan mik lehettek, viszont a mai napig homály fedi…

OSZD MEG másokkal is!

paranormál ufó ufók idegen idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 85832





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet