Földszerű bolygóra akadt a NASA!

2017. október 3., kedd




Új, minden eddiginél különlegesebb exobolygóra bukkantak A NASA szakemberei. A bolygó nem csak azért elképesztő, mert Földszerű, hanem azért, mert akár élet is lehet rajta, vagy lehetett rajta a múltban.

Az új exobolygó, az EPIC 247589423 b sokban hasonlít a több milliárd évvel ezelőtti Földre.

Az Andrew Mann, az Austini Texasi Egyetem munkatársa által vezetett csapat az Amerikai Csillagászati Társaság folyóiratának nyújtotta be az eredményeikről beszámoló tanulmányt.

Az úgynevezett tranzit módszerrel egyszerre 3 objektumot is felfedeztek, melyek mindegyikéről kiderült később, hogy égitestekről van szó.

A technika lényege, hogy a gazdacsillag fényingadozását elemezve következtetnek a kutatók a helyi égitestek jelenlétére és tulajdonságaira.

A most felfedezett bolygó azért különleges, mert hihetetlenül fiatal, mégis Földszerű.

Mindemellett akár most is lehet élet rajta, vagy lehetett a múltban.

Ezt még nem sikerült megállapítani, de feltehetően - mivel hasonló a több milliárd évvel ezelőtti Földhöz - elképzelhető, hogy hasonlóképpen alakultak rajta a viszonyok.

Egyetlen bolygó van mindössze, mely a most felfedezett égitestnél fiatalabb, ez pedig a Kepler-78b.

A másik két objektum, az EPIC 247589423 c és d méretesebbek, sugaruk a Földénél 2,91-szer illetve 1,45-ször nagyobb – a két égitest tehát egy úgynevezett minineptunusz, valamint egy szuperföld.

A három objektum a legkisebbtől a legnagyobbig sorra 7,9; 17;3 és 25,6 nap alatt kerüli meg a rendszer csillagát.

Most a kutatók tovább vizsgálják ezeket a testeket, hogy még több dolgot kiderítsenek róluk.

OSZD MEG másokkal is!

tudomány csillagászat űrkutatás univerzum


Megtekintések száma: 180303





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet