​Fontos dolog derült ki a koronaívrusról és az asztmáról

2021. február 27., szombat




Kiderült, mennyire súlyos az asztmásoknál a betegség.

Sem a súlyos megbetegedés, sem a halálozás rizikója nem nő meg azoknál, akik asztmával élnek, állapította meg egy elemzés.

Ötvenhét kutatás adatainak összevetésével az ausztrál George Institute for Global Health kutatói arra jutottak, nem kell az asztmásoknak különösen tartaniuk attól, hogy megfertőződnek koronavírussal. Az adatelemzés során összesen 587 280 fős mintával dolgoztak, melyen belül 350 ezerre tehető azok száma, akik elkapták az új koronavírust, írja a MedicalXpress. Ázsiai, európai, észak- és dél-amerikai adatok alapján jutottak erre a következtetésre, amely minden bizonnyal fellélegzést jelent az érintettek számára.

A koronavírusban megbetegedett, a mintában szereplő emberek körében az asztma előfordulási aránya megegyezett a populációban való előfordulás gyakoriságával. A Journal of Asthma szaklapban megjelentetett tanulmány szerint száz koronavírussal fertőzött emberből heten voltak asztmások a mintában, míg a teljes populációban száz embere nyolc asztmás jut. Meglepő, de

az asztmások esélye a megbetegedésre 14 százalékkal alacsonyabb,

mint nem asztmás társaiké, és jelentősen kevesebben kerültek körükből kórházba koronavírussal, mint a nem asztmás társadalomból.

Halálozás tekintetében semmiféle különbséget nem tapasztaltak az asztmás és nem asztmás emberek közt.

A kutatók még vizsgálják a meglepő eredmény hátterét: Christine Jenkins, a kutatást végző intézmény vezetője szerint az alacsonyabb megfertőződési arányban közrejátszhat, hogy egyes, az asztmások által használt inhalátorok rontják a vírusnak a tüdő sejtjeihez való kapcsolódási esélyét.

"A tüdőben található receptorok, amelyekhez a vírus kötődik, kevésbé aktívak egy bizonyos típusú asztmában szenvedőknél, és egyes tanulmányok szerint az inhalálható kortikoszteroidok - amelyeket általában asztma kezelésére használnak - még tovább csökkenthetik aktivitásukat" - mondta.

"Ezen túl az asztma koronavírusos megbetegedésre gyakorolt hatásával kapcsolatos kezdeti bizonytalanság szorongást okozhatott a betegek és gondozóik körében, ezáltal éberebben figyelhetnek a fertőzés megelőzésére" – vélekedett Jenkins.

A kutatást vezető Anthony Sunjaya hozzátette: azt, hogy magának a betegségnek milyen hatása van az asztmásokra, akik elkapják, egyelőre vizsgálják.

Az elemzett adatokat szolgáltató emberek átlaglétkora 52 év volt, kicsivel több, mint a felük férfi. 11, 75 százalékuk dohányos, 16,2 százalékuk már leszokott. 54 százaléknak volt valamilyen alapbetegsége: 21 százalék esetében diabétesz, ( százalék esetében pedig COPD is előfordult. Az eredmények igazolták azt is, hogy a magasabb életkor rizikófaktort jelent a megfertőződésre.


Megtekintések száma: 14307





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet