A Semmelweis Egyetem rektora is az óvatos nyitás híve, szerinte ehhez is fontos lenne, hogy a fővárosban is sokan menjenek el a kormány által elindított szűrővizsgálatra.
Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora szerint
„tankönyvi értelemben járvány már nincs, de a járványveszély megmaradt.”
A professzor a Hvg.hu-nak adott interjújában arról is beszélt, hogy eddig a vártnál kevesebb budapesti vett részt a múlt héten elindult koronavírus-szűrővizsgálaton, ezért a főpolgármester és a kerületek vezetőinek segítségét kérte a mozgósításban. Hangsúlyozta, ha nem megy el elég ember a szűrésekre, nem lesz kellően rétegzett az eredmény. Szerinte a pontos adatok segítenek a budapesti korlátozások enyhítésében is.
„A nyitás mindannyiunk érdeke, de ennek feltétele, hogy a reprezentatív számokból kiolvasható fertőzöttségi adatok alacsonyak legyenek”
– mondta.
Arról is beszélt, hogy a teljes és korlátlan nyitás még sokára jöhet el. A távolságtartás bevált, ezért azt szükségesnek tartja, a maszkviselést pedig a felnőttek számára kötelezővé tenné az utcán és a munkahelyeken is.
„Ez az utolsó, amit el lehet hagyni”
– mondta erről.
Beszélt arról is, látszik, hogy a fertőzöttek felét az idősotthonok lakói, illetve az egészségügyi dolgozók teszik ki, ennek ellenére a koronavírust bárhol el lehet kapni. Hozzátette, a Margit-sziget, a Duna-kanyar és egyéb népszerű közterület lezárásának azért nem látja értelmét, mert ez esetben máshol lesz egyszerre sok ember, ami növeli a fertőzés veszélyét.
„A szabályok betartása mellett kicsi az esély arra, hogy a szabadban kapják el a vírust, de szükség van az odafigyelésre, a vírusfertőzés valószínűségét kell csökkenteni, mert azt teljes egészében nem lehet kizárni”
– hívta fel a figyelmet. „Egy bizonyos ponton túl az otthonmaradás hátrány, különösen nyáron, egy légkondicionált szobában” – tette hozzá.
Pontosan még nem lehet tudni, de Merkely szerint jó esély van rá, hogy nyáron kevésbé fertőz majd a vírus, mert az emberek többet vannak szabad levegőn és napon, ahol a vírus koncentrációja és fertőzőképessége alacsonyabb és gyorsabban el is pusztul.
Az adatokból egyébként kitűnik, a vírus fertőzőképességében jelentős különbség figyelhető meg Közép-Kelet, illetve Nyugat- és Dél-Európa között, olyannyira, hogy Németország is kettészakadt.
Nem a vírus más, a lakosság áll jobban ellen – mondja Merkely. Az okokat még találgatják, a rektor szerint talán oltási gyakorlatnak köszönhetőek az adatok.
OSZD MEG másokkal is!