Egy új kutatássorozat eredményeként derült fény arra, hogy a nagy forgalmú utak mentén élők között nagyobb eséllyel és súlyosabb demencia alakulhat ki.
Bebizonyosodott, hogy egyáltalán nem annyira egészséges a főutak közelében lakni, mint azt korábban gondolták.
Nagyszabású kísérlet bizonyította
11 évig folyamatosan végeztek kísérletet, és talán a légszennyezés emberi egészségre gyakorolt hatásaival kapcsolatban még soha azelőtt nem született ennyire átfogó vizsgálat.
Arról van szó, hogy 11 éven át nyomon követtek 2 millió embert, és aok életét, és egészségi állapotát, majd kielemezték az adatokat.
Rájöttek, hogy azok, akik a forgalmas utak mentén laktak, sokkal nagyobb eséllyel szenvedtek később demenciában.
A demencia mértéke sem volt mindegy. Minél forgalmasabb helyen lakott az illető, annál súloyabb volt a demencia is, azaz a szellemi leépülés.
A kutatók ebből arra következtetnek, hogy a demencia, és a légszennyezés között komoly kapcsolat van. Egyesek még ennél is továbbmenve azt gondolják, hogy az Alzheimer-kór sem mástól, mint a légszennyezéstől alakul ki az agyban.
Összefüggések a titokzatos magnetit részecskékkel
Talán még emlékeztek arra, hogy 2016-ban számoltak be róla a kutatók, hogy apró, mikroszkopikus méretű magnetit szemcséket és részecskéket találtak egy kutatás keretében rengeteg ember agyszöveti mintájában.
A nemrég elvégzett kutatás során a tudósok 37 ember agyszövetmintáit elemezték, a legfiatalabb 3, a legidősebb 85 éves volt, mindannyian a rendkívül rossz levegőjű Mexikóvárosban éltek halálukig.
Barbara Maher, a kutatás vezetője korábban már azonosított magnetitet egy forgalmas lancasteri utca és egy erőmű környékének a levegőjében.
Úgy vélte, a szemcse megtalálható lehet az emberi agyszövetben is – és sikerült is kimutatniuk. „Félelmetes és megdöbbentő, amikor az agyszövetet tanulmányozva észrevesszük a sejtek között eloszló szemcséket.
Amikor mágnessel kivonjuk őket, milliókat találunk belőlük egyetlen gramm mintában, ami a szövetrombolás millió lehetőségét jelenti”
Egészségtelen
A különleges kísérlet keretében a szóban forgó 2 millió embert 2001 és 2012 között figyelték meg, és mivel nagy volt a figyelési intervallum és rengeteg embertől származó mintát gyűjtöttek össze, így az eredmények nagyon biztosnak látszanak.
Egyértelmű, hogy azok, akik forgalmas utak mellett laknak, gyakrabban szívnak be magnetit és egyéb szemcséket, melyek feljuthatnak az agyszöveteikbe, ott pedig marandó fokozatos, lassú, leépüléshez vezető károsodást okozhatnak.
A kutatók szerint egy forgalmas út 50 méteres körzetében élőknél 7 százalékkal nagyobb valószínűséggel alakult ki demencia. Az úttól 50 és 100 méter közötti távolságra élőknél 4 százalékkal nőtt a kockázat, a forgalomtól 101-200 méterre lakóknál pedig 2 százalékos rizikóemelkedést találtak.
Gyakorlatilag naponta szennyeznek minket, de főleg a nagyvárosban élő embereket, ahol magas a kockázata a demenciának.
Az ugyanis szintén egyértelműen kimutatható, hogy a szmogos nagyvárosokban jóval több az ilyen állapotban szenvedő beteg idősebb emberek aránya, de van, hogy a demencia már egészen a középkorbab megjelenik egyeseknél.