A nem hivatalos berkekben pedig már ennél jóval magasabb számokról beszélnek! Borzalmas képek árulkodnak róla!
A fukusimai atomkatasztrófa csaknem teljes mértékben kipusztította a világunkat. Olyan nagymértékű a környező óceánok hanyatlása, hogy egyértelmű már a kutatók számára, hogy a 30%-a teljesen elpusztult, kiürült.
Mindez bizonyíthatóan a sugárzás következtében történt meg, ami a tengerekbe, óceánokba jutott.
Fukusima a mai napig szivárog. A TEPCO nem tesz ellene semmit, csak hazudoznak arról, hogy biztonságban van a természet, holott ez a lenti képeket elnézve is teljesen egyértelmű, hogy egy nagy hazugság.
Arról nem beszélve, hogy egyes halak húsában komoly radioaktív sugárzást lehet mérni, még az USA nyugati partján is.
A japán környezettani intézet és a radiológiai intézet kutatásai szerint a Thais clavigera nevű faj a két évvel ezelőtti, Richter-skála szerinti 9-es erősségű földrengést és cunamit követően balesetet szenvedett erőmű 20 kilométeres sugarú körzetében átvizsgált tíz helyszínből nyolc ponton teljesen kihalt.
Más kagylófajok habár nem tűntek el a vizsgált vizekből, számuk jelentősen csökkent az erőmű körzetében, és a megvizsgált állatokban radioaktív anyagok jelentős koncentrációját mutatták ki.
Az óceánok mélyét hatalmas masszákban alkotják az elhullott állatok.
A vizek oxigénszegénnyé és savassá váltak, a tengeri csillagok szétolvadnak ezekben a vizekben, az állatok pedig szenvednek, és nem értik, mi is történik velük, és hogy az egészet az ember okozta.
Ezeket a borzalmas állapotokat tényleg mi okoztuk, és nincs rá sebtapasz.
Ez már elkezdett elfertőződni, így valami drasztikusat kell tennünk ahhoz, hogy a világunk megmenthető legyen, különben minden összeomlik.
OSZD MEG másokkal is!