Gazdasági világháború zajlik: a vörös posztó mögötti elit robbanthatja ki a háborús gépezetet

2020. március 6., péntek




Ha megnézzük napi életünket, láthatjuk, hogy komoly háború dúl gazdasági szinten. Több neves “szakember” vallja, hogy sokkal “praktikusabb” így harcolni, mert kevesebb a költség, ugyanakkor gyorsabb és látványosabb az eredmény.

Este lefekszik az ember és reggel arra ébred, hogy a tegnap este még stabilnak hitt hazája csődbe ment.

Nem érti, hogy mi történt az éjjel. Legfőképpen azt nem érti, hogy ki az ellenség? Háborúban megszoktuk, hogy szemben állunk az ellenséggel. Az angolok utálták a németeket, a megszállt országok a megszállókat, stb.

A gazdasági háborúban nem tudni ki az ellenfél. Még az is előfordulhat, hogy egy magyar ember komoly anyagi háttérrel részt vesz a tőzsdén és az ő megbízásából egy cég úgy taktikázik, hogy Magyarország csődbevitelére játszik, mert így éri el a legnagyobb nyereséget, amiből aztán vagy részesül a magyar ügyfél, vagy nem. Legtöbbször alig-alig

. Ez így már sokkal árnyaltabb.

Hogy mikor kezdődött azt nem tudni, de az EU bővítés egy markáns pillanat volt. Kétségem sincs afelől, hogy sok jó szándék vezette a nemes célt, és azt is tudom, hogy nagyon sok minden valósult meg EU-s pénzekből (főterek, műszaki rekonstrukciók), azonban a végeredmény kissé árnyalt.

Ha alaposan megnézzük az EU-s pályázatokat, akkor a pénzek egy része visszacsorgott a szülőhazájába szakértői munkaként, szolgáltatásként, vagy fizikai áruvásárlásként, ahogy mondják minden szentnek maga felé húz a keze.

Aztán ahogy a pénz sok kézen átmegy, mindig odatapad egy kevés a kezekhez. Mátyás király bizonyította ezt a hívei előtt. Egy marék lisztet vett és kézről kézre adatta. A végére alig maradt a lisztből és mindenkinek lisztes lett a keze. Így van ez a pénzzel is.

A csatlakozó keleti államok azzal a vággyal csatlakoztak, hogy majd a nyugati tőke felzárkóztatja őket, a nyugati életszínvonalhoz.

Minden állam úgy gondolta, hogy azokat a problémákat, amiket ő maga nem tud vagy nem akar megoldani, azt majd más megoldja helyette, és a megoldásnak nem lesz negatív hatása saját magára nézve.

Úgy gondolta, hogy más majd dönt olyan dolgokban, amikben ő maga nem tudott dönteni, vagy csak egyszerűen nem vállalta fel a döntést.

Teszi mindezt a nyugat teljesen önzetlenül, akár a saját kárára is, és még sok pénzt is ad hozzá.

Nevezhetem ezt illúziónak? Igen. Tény, hogy a keleti bővítés eredménye minden államban az lett, hogy dominánsan az a tőke áramlott be amelyik rövidtávon akart megtérülni.

Így főleg piacokat vettek, üzemeket, gyárakat, majd bezárták, sőt fizették a fizikai lebontást, nehogy valaki majd újraindítsa.

A mezőgazdaságban fizették a szőlőfelszámolást, a gyümölcsösök kivágását, és ami megmaradt, azt olyan törvényekkel igyekeznek megnehezíteni, hogy lehetőleg adjuk fel.

Tény, hogy sok mindent kaptunk, azonban sok mindent adtunk. Egyik oldalon ott a fejlődés, másik oldalon ott a függőség, az önállóság – önellátás megszűnése. Ha megértjük, hogy az EU nem európai államok laza szövetsége akart lenni, hanem az USA mintájára létrejövő ország, akkor ez illik is ebbe a képbe. Hiszen az EU ÉRDEKE MINDENKÉPP A NEMZETI ÉRDEKEK FELETT ÁLL. Hogy erre mi nem gondoltunk csatlakozáskor?

Lehet, hogy ezt meg kellett volna kérdezni. Most már mindegy.

Tény, hogy Európában továbbra is a nemzeti gondolkodás a domináns. Ez a történelmi múltból fakad. Szerintem nem a napokban fognak a szlovákok, románok és magyarok összeborulni a boldogságtól és együtt megbeszélni, hogy mit hol gazdaságosabb termelni, melyik országban és majd cserekereskedelem révén mindenkinek jut minden.

Továbbá nem véletlenül privatizálták német és francia cégek az energia és közmű szolgáltatókat, hanem azért a nyereségért, amit kötelezően kivisznek.

Az EU buktája az, hogy amíg az USA egy egységes nemzetállam, közös érdekkel, addig az EU sok nemzet szövetsége, különböző érdekekkel, azzal együtt hogy szeretné az EU a nemzeti érdekeket háttérbe szorítani és a közös érdeket előtérbe helyezni. Ezért is néztek furcsán a magyar gazdasági szabadságharcra, mely tavaly megbukott.

Nyilván nem illik a közös EU képbe. Az EU jövőjének nagy kérdése, hogy egy USA szerű egységes államként szeretne túlélni és a jövőben létezni, vagy mint önállóan túlélő államok szövetsége.

Az első esetben minden EU államnak fel kell adni nemzeti önállóságát és abszolút alá kell rendelnie magát a közös érdeknek, és ez esetben nincs helye az önállóskodásnak egyik állam részéről sem. A második esetben viszont senkinek semmi köze ahhoz, hogy mit tesz a másik állam. Azt kell csak megérteni, hogy a két esetet nem lehet keverni, ahogy ez ma is történik EU szinten. Nem lehet egy fenékkel két lovat megülni, nem lehet egy vonattal a váltónál mindkét irányba menni, valaki vagy terhes vagy nem, nincs köztes állapot.

Komoly gond ugyanakkor, hogy Európa polarizálódik. Lassan már kialakult az északi és a déli pólus. Az észak gazdaságilag fejlettebb, pontosabban, precízebben működik, a fontos dolgokat komolyabban veszik, azonban a földrajzi körülmények rosszabbak (éghajlat, mezőgazdaság).

A dél gazdaságilag sokkal hátrébb van, pontatlanabb, nem veszik olyan komolyan a dolgokat, lazábbak az emberek, lazábban viszonyulnak az élethez, viszont jó az éghajlat, jó a mezőgazdaság. Magyarországot a jelen helyzetben délhez sorolják mint sereghajtó, gazdasági állapota és sebezhetősége miatt, mely részben az EU csatlakozás következménye.

Egy komoly kérdés merül fel, meddig feszül az észak-dél ellentét. Az biztosan nem tesz jót a kapcsolatoknak, ha Németország felajánlja, hogy megvásárolja Görögországot. Mivel a “nemzetközi helyzet fokozódik” akár egy “Észak Dél ellen” gazdasági polgárháború is elképzelhető a közeljövőben.

Mennyire vegyük komolyan a gazdasági háborút? Egyfelől az egész világra kiterjedt már, globálisan zajlik, másfelől komoly áldozatokkal jár. A világ szinte összes országa el van adósodva, olyan mértékben, hogy mindenki tudja, a következő évtizedekben biztosan nem lehet kiegyenlíteni a tartozásokat.

Amelyik ország kicsit gyengébbnek tűnik egy adott, virtuális paramétert tekintve, arra ráugranak, mint a csordától elmaradó állatra.

Egy este alatt leminősítik magát az országot, a bankokat, illetve ebből fakadóan az ország valutáját. Innentől csapdába került, hiszen ahogy leminősítik, úgy egyre nehezebben jut pénzhez, egyre szigorúbb megszorításokat követel a világ, így egyre mélyebbre süllyed. Végül jön a kegyelemdöfés, a világméretű bankok és a kötelezően előírt “struktúraváltás” mely Görögország esetén a kötelező privatizációt jelentené (az ország vagyonának elkótyavetyélése).

A gazdasági háború első vesztese mindenhol az állam, illetve ha jön az IMF, akkor megy a hatalmon lévő kormány (lásd Görög o., Olasz o.).

Azonban az állam sosem lehet vesztes, hanem ezt átterheli a lakosságra. Meddig érdemes megszorítani? Mátyás király aki köztudottan nagy adókat vetett ki, hogy a háborút finanszírozza, időnként kiküldte a nép közé informátorait. Mikor azzal a hírrel jöttek, hogy a nép elégedetlenkedik, akkor azt mondta, adót emelünk.

Viszont amikor azzal a hírrel jöttek, hogy a nép iszik és kilátástalannak, értelmetlennek látja az életét, akkor lazított az adóprésen. Így van ez a mai világban is, azzal a különbséggel, hogy a modern világ kormányai messze nem olyan bölcsek, mint Mátyás. Amíg az emberek bírják, fizetnek, mikor már nehezen bírják, akkor kezdenek trükközgetni. Azonban amikor már a megélhetés a tét, akkor már semmi sem számít.

Örök igazság, ÓVAKODJ ATTÓL, AKINEK NINCS VESZTENIVALÓJA. Amikor már minden mindegy, akkor jön a forradalom. És ez Európa bármely országára igaz. A forradalom jelenleg a választófülkékben nyilvánul meg. A jelen magyar kormány kétharmados győzelme is egy forradalom volt.

A gazdasági háborúnak, világháborúnak legnagyobb áldozatai az emberek, akár egy háborúban.

Még ha nem is halnak meg, de a fizikai és lelki nyomor, a kilátástalanság megannyi civilizációs betegség forrása.

Oda jutott a modern társadalom, hogy a létbizonytalanság kézzel foghatóvá vált, bárki bármikor elvesztheti az állsását, és ezután bármikor az utcára is kerülhet.

Ez a gazdasági világháború leglátványosabb következménye, ezek az emberek a háború élő halottjai.

Forrás: maga a valóság


Megtekintések száma: 9705





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet