Gigantikus anyahajó tűnt fel a Nap közelében? A NASA tud róla, de tagadja a világ előtt?

2017. október 9., hétfő




Földönkívüli fajok ólálkodnak a csillagunk körül? Energiabányászat folyik a Napnál?

Egy korábbi, a NASA egyik műholdja, pontosabban a Napunkat figyelő szondája olyan dolgot rögzített, mely nem hagy kívánni valót maga után.

Arról van szó ugyanis, hogy ezen a felvételen feltűnik a Nap körül valami szokatlan.

Valami szokatlan, és valami nagyon hatalmas méretű anomália. Ha ez a valami valóban ott van a felvételen, akkor több ezer kilométeres kiterjedésű lehet.

A felvétel azért rázta meg az internetes közösség egy részét, mert úgy gondolják, hogy egy mesterséges objektumról lehet szó.

És mint tudjuk, a Nap körül nem kering egyetlen ember által alkotott eszköz sem, pláne nem több ezer négyzetkilométeres eszköz.

Egyértelműen nem lencsehiba, hanem valamiféle tárgy. Mint egy hatalmas űrállomás. Egyesek még ennél is tovább mennek, és azt állítják, hogy ez a tárgy nem más, mint egy kozmikus bárka, és azért kering a Nap körül, hogy elszívja annak energiáját későbbi újrahasznosításra.

Ne feledjük, korábban számos elmélet látott már arról napvilágot, hogy energiabányászat folyhat a csillagunk körül.

Vagyis más földönkívüli fajok szívják el a Nap energiáját.

Szintén bizonyíték a mesterséges objektum elméletre az, hogy a Napfény jól látszik a jobb alsó részén az anomáliának.

Néhány éve filmeztek le, szintén egy szonda által egy olyan jelenséget, mely során valami mintha elszívta volna a Napunk egy részét. A felvétel úgy járta be a netet, mint egy idegen űrhajóról készített felvétel, melynek árnyéka és csápja jól látható volt a videón.

A NASA a Pentagon által pénzelt missziók keretében már küldött a Nap irányába szondákat. Az egyik el is jutott valameddig, amjd végleg elhallgatott rejtélyes módon.

Egyes vélekedések szerint a NASA valószínűleg tudhat az idegenek létezéséről a Nap körül, és kapcsolatfelvételi szándékkal indított korábban missziót oda.

A Nap körül több ízben is észleltek már anyahajókat, több űrhajóból álló flottákat.

A NASA ezekről azonban nyíltan sohasem beszélt, csak a NASA-tól elvándorolt, később kitálaló szakemberek, operatív parancsnokok. Elmondásuk szerint a NASA adatai arra utalnak, hogy ezek a lények a Napban, vagy egy közvetlenül a Nap mögött velünk szemben keringő rejtett bolygón élhetnek.

OSZD MEG másokkal is!

ufó ufók idegen nasa idegenek összeesküvés


Megtekintések száma: 261424





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet