GMO - A megvalósult összeesküvés

2016. február 15., hétfő




Génmanipulált termékekkel mérgezzük magunkat, de nem vagyunk tisztában fogyasztásuknak káros következményeivel. Daganatok, korai elhalálozások, végzetes allergiák. A gyorséttermek által felnevelt csirkék harmincszor annyi mesterséges vitaminnal és antibiotikummal vannak teletömve, mint a farmokon nevelt társaik. Az óriási csirketelepeken pedig egyre gyakoribbak a szuperbaktériumok okozta fertőzések kirobbanása. És még a KFC botrányos 6 szárnyú csirkekeltetőiről még nem is beszéltünk…

Génmódosított rémálom

Amikor először behozták ezeket a génmódosított, vagyis GMO termékeket, rengetegen azt hangoztatták, hogy ez mennyire hasznos nekünk, hiszen így tudjuk majd megtermelni a tökéletes krumplit, a fagynak ellenálló paradicsomot, a zamatos télen is megtermő epret.

Ez mind szép és jó, de a paradicsom nem zamatos, sőt, sokszor fakó, hatalmasra fújt valami. Az se biztos, hogy paradicsom.

Ezekben a GMO termékekben negyedannyi vitamin és ásványi anyag sincsen, mint sokkal kisebb, de ízesebb társaikban. Mára már az élelmiszerek ipara és kereskedelme teljesen átalakult. A nagyobb a jobb, a szebb az egészségesebb elv uralkodik és a legtöbb zöldséget már rég genetikailag módosítva dobják a piacra, csak nem tudunk róluk.

paradicsom-gmo

Egyedül a hivatalosan is GMO termékekről lehet tudni, hogy ezek bizony génszerkesztésen estek át, bár megvannak már erre is a Monsanto – a génkezelt kukorica atyjának – a megfelelő lépései.

Céljuk ugyanis az, hogy a GMO termékek ne legyenek megkülönböztetve a természetes zöld termékektől. ha ezt megvalósítják, onnantól kezdve nem fogjuk tudni, hogy mi a méreg és mi nem, teljesen ki leszünk szolgáltatva a GMO rémálomnak.

gmo-paradicsomAz emberi populáció már így is jócskán túlhaladta azt a létszámot, melyet még fenntartható hosszú távon. Éppen ezért nem véletlen az, hogy az élelmiszergyártók nem vetnek ügyet az egészséges ételek előállítására. Sőt, egyes cégek, mint a Monsanto teljesen előtérbe helyezték a profitot az egészség helyett, és az sem érdekli őket, ha később kiderül majd – mint ahogyan már ki is derült – hogy az egészségre rendkívül károsak többek között a GMO kukoricák.

A gyilkos GMO kukorica

A GMO kukorica járta be talán a leghosszabb utat a GMO termékek közül, és ez is okozta a legtöbb kárt. Nem elég, hogy a Monsanto tönkretette az amerikai farmerek nagy részét, itt nem állt meg hatalomvágya.

gmo-kukorica

A GMO kukorica terjedésével ugyanis a megmaradt farmerek földjei is GMO szennyezettekké váltak, mert ez a génmódosított kukorica olyan ellenálló, hogy lényegébe lenyomja „természetes” őshonos társait azokon a vidékeken ahol megjelenik.

Azokat a farmereket, akik nem voltak hajlandóak áttérni a GMO magvakra, teljesen ellehetetlenítették.

gmo-osszeeskuves

Érezhető tehát, hogy erővel akarják ráerőszakolni az iparra, és a termelő egységekre ezt a „csodálatos” terméket. Merthogy a GMO kukorica épp olyan termék, mint bármi más, hiába méreg. Még annak ellenére is, hogy bizonyítottan daganatokat okoz.

A KFC botrány és a 6 szárnyú csirke

A KFC-t nem egy alkalommal perelték már be a fogyasztók, de még a dolgozók is. pedig a cég talán a leginkább zöld a többi gyorsétterem lánc közül.

A céget egyszer azzal vádolták, hogy 6 szárnyú csirkéket tenyésztett annak érdekében, hogy maximalizálja saját profitját.

A KFC ugyanis előszeretettel árulta és árulja ma is csirke szárnyait.  Aztán a cég felsőbb vezetése kitalálta, hogyan lehetne még magasabb fokozatra kapcsolni a termelést, és egy állatról még több húst vagy bőrt lerántani – szó szerint. Olyan kísérletekbe kezdtek, melyek 6 szárnyú csirkéket eredményeztek.

kfc-6-szarnyu-csirke

Természetesen ezeket a kísérleteket, és az így megszületett állatokat a legnagyobb titokban tartották, hiszen az effajta kísérletek állatkínzásnak minősülnek Amerikában. Bár ezeket a híreket a cég tagadta, sőt városi legendának titulálta, ennek ellenére keményen beperelte azokat a cégeket és személyeket, akik ezt állították.

Hivatalosan tehát sikerült megcáfolnia a KFC-nek a vádakat, azonban több korábbi dolgozó esküszik rá, hogy valóban folytak a csirketelepeken különböző bizarr kísérletek. Az állatokat, mint ahogy már egy másik cikkünkben is beszámoltunk róla, embertelen, de még állathoz sem méltó körülmények között tartják. Gyakran kínozzák, rugdossák, dobálják őket.

gmo-csirke

A mesterségesen felhizlalt állatok húsa szép és hatalmas, de rendszeres fogyasztásuk hosszú távú hatásait senki sem vizsgálta. Lehet, hogy néhány évtized múlva perdöntő eredmények bizonyítják majd, hogy a GMO termékek nagymértékben növelik a rák kockázatát, de akkor már késő lesz, mert a társadalmunk nagy része beteg lesz.

Arról nem beszélve, hogy a csirketelepeken olyan gusztustalan körülmények uralkodnak, hogy rendszeresen fertőzések ütik fel fejüket.

A fertőzések ellen pedig antibiotikumok tucatjaival tömik tele az állatokat, ami hosszú távon egy dolgot eredményez: antibiotikum rezisztens szuper baktériumok jönnek majd létre, helyi járványokat okozva a keltetők környékén.

jarvany-csirke

Csak idő, és balszerencse kérdése hogy egy ilyen járványt egyszer ne tudjanak megfékezni, és elkezdjen állatról emberre, majd emberről emberre terjedni a kór.

GMO, műtrágya, daganatok

A rák és a GMO szorosan összefügg, bárki bármit állít. A genetikailag módosított kukoricát a Monsanto féle Roundup műtrágyával és gyomirtóval szokták kezelni.

Csakhogy ezek a szerek később beépülnek magába a növénybe is, így elfogyasztásukkor a szervezetünkbe is bejutnak.

Kísérleti rágcsálókon végzett kutatások során azt tapasztalták, hogy azoknál a patkányoknál, melyeket GMO kukoricával etettek, döbbenetesen nagy daganatok alakultak ki. Több szervük is súlyosan károsodott, legtöbbjük idő előtt elpusztult.

Így lehetne néhány szóban összefoglalni a Monsanto által gyártott genetikailag módosított organizmusok hosszú távú hatásával foglalkozó legújabb tanulmány eredményeit.

gmo-daganatos-egerek

Szakemberek szerint a tanulmány az eddigi „legalaposabb kutatás, ami valaha megjelent a genetikailag módosított termények és a Roundup gyomirtó patkányokra kifejtett hatásáról.” A szörnyű eredmények futótűzként terjednek az Interneten és még a fővonalas média is számos cikkben foglalkozik a megdöbbentő fotókkal.

A daganatok olyan komolyak, hogy némelyik állat csupán a kinövések mérete miatt alig jutott levegőhöz, és pokolis szenvedéseken mentek keresztül, mire kimúltak.

a-jovo-nemzedek-vegzete

A Grocery, egy népszerű brit kiadvány is alaposan megkongatta a vészharangot kijelentésével, miszerint A Monsanto Roundup gyomirtó a GMO kukoricába beépülve, általunk elfogyasztva nagyban vétkes a rákos halálesetek kapcsán.

 „A tudósok azt tapasztalták, hogy az állatokban még igen kevés mennyiségtől is emlőrák alakult ki és komoly máj és vesekárosodást szenvedtek, a hímek esetében négy, a nőstényeknél pedig hét hónap alatt,” írja a cikk.

„Új vita a GMO ételekről miután a francia tanulmány azt állítja, hogy a kérdéses takarmánnyal etetett patkányokban daganatok alakultak ki. A GMO diétán tartott állatokban emlőrák alakult ki, azonkívül súlyos máj és vesekárosodást szenvedtek. Az eredmények szerint a hímek 50, míg a nőstények 70 százaléka pusztult el idő előtt, a kontroll csoport 30 és 20 százalékához képest.” – írta hasábjain a Daily Mail is.

A legsötétebb titok még ennél is ijesztőbb: Ez volt ugyanis az első komoly munka, kísérletsorozat, mely azt vizsgálta, hogy a GMO termékek fogyasztásának milyen hosszú távú egészségügyi hatásai vannak a szervezetre.

gmo-elleni-tuntetes

Vagyis az az abszurd helyzet áll fenn, hogy a GMO kukorica hatósági engedélyezése előtt nem végeztek ilyen kutatásokat.

További megdöbbentő részlet a tanulmányból:

  • A hímek 50, a nőstényeknek pedig 70 százaléka idő előtt elpusztult.
  • A nyomokban (a hatóságilag az ivóvízben megengedett mérték alatti) Roundup gyomirtót tartalmazó vizet fogyasztó patkányoknál 200 illetve 300 százalékkal nőtt a nagyméretű daganatok kialakulásának esélye.
  • A GM kukoricát és nyomokban Roundup-ot tartalmazó táplálékot fogyasztó patkányoknál máj illetve vesekárosodást figyeltek meg.
  • A tanulmány során a patkányok NK603-at kaptak, ami a Monsanto szabadalmazott genetikailag módosított kukoricája, és amit széles körben használnak egész Észak-Amerikában, emberi és állati fogyasztásra egyaránt. Ugyanebből a kukoricából készülnek a reggeliző pelyhek és a kukorica chipsek is.

Mi vagyunk az a generáció, aki először fogja megsínyleni a GMO termékek fogyasztását. Már most is megfigyelhető a trend, miszerint a fiatalok és középkorúak körében két szer olyan nagy arányban alakul ki élete során valamilyen rákos daganat, mint az ezt megelőző generációknál.

összeesküvés egészség életmód GMO


Megtekintések száma: 2535





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet