GMO: óriási, génmódosított zöldségek lephetik el az élelmiszerpiacot: hamarosan műkajákat, génmódosított zöldségeket eszünk!

2018. július 21., szombat




Hamarosan jöhetnek az óriás GMO zöldségek és gyümölcsök? De mit fog ez tenni a következő generáció egészségével?

A genetikailag módosított zöldségek és növények újabb garmadája jöhet a közeljövőben – írja sok tudományos portál, bizonyos kutatásokra, és kísérleti eredményekre hivatkozva.

Sőt, ami még aggasztóbb, hogy a dolog már most is működik: előállítottak olyan különleges génmódosított dohánynövényeket, melyek kétszer akkorára nőnek, mint természetes társaik.

Mindezt úgy élték el, hogy a napvédő pajzsért felelős géneket letompították bennük. Újra ellepheti az élelmiszerpiacot a génmódosított termékek egész hada?

Sokan már most tiltakozni kezdtek, és ellenzik ezen termékek jövőbeni bevezetését a piacra. Sokan arra hivatkoznak, hogy a genetikai módosítás nem biztonságos, és jelenleg nem ismert hatásai vannak az emberi szervezetre, mely csak generációk múltán fog igazán kiütközni, mérhetővé válni.

Kutatóknak sikerült elérniük, hogy a növényekben kikapcsolható legyen, vagy eltompítható az a hatásmechanizmus, mely meggátolja a növényeket a leégéstől a napon.

A növények ugyanis képesek hasonlóan leégni, mint amikor az ember leég a napon. A túlzott napsugárzás ellen egyfajta sajátos védelmet alakítottak ki, melyet genetikai módosítással sikerült lekapcsolni.

Ez a pajzs az égető, nagyon erős fotonokat hővé alakítja. Ha ez ki van kapcsolva a növényekben, akkor megfigyelték, hogy a zöldségek, gyümölcsök kétszer-háromszor akkorára nőnek, mint általában.

A felfedezés óriási jelentőségű, és valóban nagy hatásfokkal lehetne alkalmazni a jövőben. Elsőként dohány növényekkel kísérleteztek és a genetikailag módosított példányok növekedését és életét figyelték meg hosszú időn keresztül.

Ekkor vették észre, hogy ezek a növények jóval nagyobb leveleket hajtottak, magasabbra is nőttek, és életerősebbnek tűntek, viszont a növények szövetei helyenként megégtek.

A kísérleteket követően újra módosítottak a növény genetikai kódján, immáron úgy, hogy a napvédő pajzsért felelős géneket nem törölték, csak elnyomták, hogy a növény gyorsabban alkalmazkodjon az árnyék megjelenésére, majd eltűnésére.

Ezáltal amint napfény érte a növényt, nem kellett átmeneti időszak, míg a növény fotoszintetizálni kezdett, így gyakorlatilag „több ideje maradt” a növekedésre, és több napenergiát tudott hasznosítani, ezáltal még nagyobbra nőtt. Ekkorra már égésnyomok sem voltak a növényen.

A legtöbben ezt a kutatást egy ördögi dolognak tartják, ugyanis a legtöbb ember elleni a genetikailag módosított növények terjesztését.

A félelem és az ellenszenv nem teljesen alaptalan, ugyanis számos kutatás bizonyítja, hogy a GMO növények rákkeltőek lehetnek, és segítenek a daganatok kialakulásában.

Kísérleti rágcsálókon végzett kutatások során azt tapasztalták, hogy azoknál a patkányoknál, melyeket GMO kukoricával etettek, döbbenetesen nagy daganatok alakultak ki. Több szervük is súlyosan károsodott, legtöbbjük idő előtt elpusztult.

Így lehetne néhány szóban összefoglalni a Monsanto által gyártott genetikailag módosított organizmusok hosszú távú hatásával foglalkozó legújabb tanulmány eredményeit.

A daganatok olyan komolyak, hogy némelyik állat csupán a kinövések mérete miatt alig jutott levegőhöz, és pokoli szenvedéseken mentek keresztül, mire elpusztultak.

A veszély óriási, ugyanis ha a kísérletek és néhány genetikai csiszolgatás sikerrel jár a végső tesztekben is, akkor az elkövetkező években hatalmas génmódosított dohány, zöldségek, és gyümölcsök lephetik el a világ, és így akár a hazai zöldségpiacot is.

Néhány évünk maradt csupán felkészülni, egyes aggódó kutatók pedig arra számítanak, hogy meg fog nőni 2030-ra a rákos megbetegedések száma részben a GMO termékek nagymértékű piacra kerülése miatt.

OSZD MEG másokkal is!

érdekes egészség GMO


Megtekintések száma: 13014





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet