Nagy lehet belőle a baj?
Görögország kész tárgyalni a Földközi-tenger keleti medencéjének energiahordozói miatt Törökországgal kialakult feszültségről, de ragaszkodik a jogaihoz – mondta a görög külügyminiszter a német partnerével folytatott athéni megbeszélés után.
Níkosz Déndiasz provokációval és a nemzetközi jog megsértésével vádolta Törökországot a földgáz utáni kutatásai miatt, hangsúlyozva, hogy az ügy nem csupán a két országot érinti, hanem az egész Európai Uniót.
Heiko Maas, az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét betöltő Németország külügyminisztere aggodalmát fejezte ki a kialakult feszültséggel kapcsolatban, és figyelmeztette Ankarát és Athént, hogy „a tűzzel játszanak”.
Maas leszögezte, hogy Németország és az EU kiáll Görögország mellett, mindazonáltal hangsúlyozta, hogy a vitára diplomáciai megoldást kell találni, a nemzetközi jog keretein belül.
A két NATO-tagállam, Görögország és Törökország kedden bejelentették, hogy hadgyakorlatokat kezdenek a térségben.
Athén és Ankara közt régóta vita van a tengeri határok kapcsán, a térségben felfedezett földgázmezők pedig tovább mélyítik az ellentétet.
Recep Tayyip Erdogan török elnök augusztus közepén jelentette be, hogy országa újrakezdi a földgáz utáni kutatásokat a Földközi-tenger keleti medencéjében.
Az elmúlt időszak török próbafúrásai a Földközi-tengeren Ciprus és Görögország haragját váltották ki, amelyek szuverenitásuk megsértésének tekintik ezeket.
Az EU szerint az ottani török kutatások sértik a nemzetközi jogot. A török lépés után Franciaország megerősítette katonai jelenlétet a térségben, míg Németország közvetíteni próbál a görög-török vitában.
OSZD MEG másokkal is!