Nincs racionális magyarázat arra, hogy a 12. század elején Jeruzsálemben megalapított, jelentéktelen „Pauperes Commilitorum Christi”, azaz Krisztus szegény lovagjai – vagy ismertebb nevükön a templomosok – hogyan válhattak alig két évtized leforgása alatt a középkori Európa egyedülálló hatalommal és befolyással rendelkező szervezetévé.
Miért hozták és hozzák kapcsolatba különböző teóriák és feltételezések a Szent Grált vagy a skóciai Rosslyn-kápolnát a templomosokkal? És lehetnek-e valahol felfedezetlen, rejtőzködő templomos kincsek? Történelmi oknyomozó írásunkban október 13-án, a lovagrend felszámolásának napján ezekre a kérdésekre keressük a választ.
1307. október 13-án pénteken (az európai kultúrkörben egyébként ettől kezdve számít a péntek 13-a szerencsétlen napnak) a templomosok hatalmára féltékeny és kincseikre áhítozó francia uralkodó, IV. (Szép) Fülöp parancsára a király katonái rajtaütésszerűen megszállták a franciaországi templomos rendházakat, és elfogták a mit sem sejtő lovagokat.
A rendtagokat bebörtönözték, és kínvallatással igyekeztek kicsikarni belőlük a koholt vádak beismerését: az egyház elárulását, a szimóniát, azaz az egyházi tisztségek áruba bocsátását, a bálványimádást és az eretnekséget.
Csak kevesen törtek meg, akik viszont ellenálltak, mind máglyán végezték, mint eretnekek. Miután Fülöp rávette V. Kelemen pápát, hogy a vienne-i zsinaton (1311–1312) egyházellenesség vádjával külön bullában mondja ki a rend megszűnését, elérkezettnek látta az időt, hogy a templomosok 1307 óta fogságban tartott utolsó középkori nagymesterével is végezzen.
Jacques de Molay-t 1314 márciusában égették meg. A máglyára lépő nagymester mind Fülöpöt, mind a pápát és a vádlóját megátkozta hazugságaik miatt.
Úgy tűnik, hatott az átok, egy év elteltével már sem Kelemen, sem Fülöp nem volt az élők sorában.
1307. október 13-án késő éjjel néhány nagy tárkocsi hagyta el sietősen Párizst,
még azt megelőzően, hogy a francia főváros templomos rendházát felgyújtották volna. A titokzatos rakománnyal megpakolt kocsik a La Manche csatorna felé tartottak.
1118-ban Hugues de Payns gróf vezetésével Jeruzsálemben kilenc francia lovag arra tett fogadalmat, hogy életüket a szentföldi zarándokok oltalmazásának szentelik. Először Pauperes Commilitorum Christinek, azaz Krisztus szegény lovagjainak nevezték magukat.
Jeruzsálem 1099. július 15-én került a Boullion Gottfried vezette keresztes hadak kezére, és még ebben az évben megalapították a Szuverén Jeruzsálemi Szent János Rendet.
Boullion Gottfried, Jeruzsálem elfoglalója a Szent Sír Lovagrend jelvényével az öltözetén
A johanniták már a XII. század első évtizedében – mint betegápoló és katonai lovagrend – komoly befolyást szereztek a jeruzsálemi királyi udvarban.
Így a De Payns által alapított alig kilencfős szervezet jelentéktelennek számított a gyarapodó ispotályosok árnyékában. II. Balduin jeruzsálemi király azonban pártfogásába vette a szegény lovagokat. A hagyomány szerint Salamon régi templomában adományozott nekik területet, egy romos épületszárnnyal együtt.
II. Balduin jeruzsálemi király a frissen megalakult lovagrendnek a Templom-hegyen adományozott szálláshelyet. Valószínű, hogy a király is ösztönözte a lovagok ott titokban végzett ásatásait
Megalakulásuk után tíz évvel, 1128-ban a troyes-i zsinat elfogadta a lovagrend szabályzatát, 1132 és 1135 között pedig nem kisebb személyiség, mint a vatikáni körökben is komoly befolyással rendelkező Clairvaux-i Szent Bernát, a ciszterci rend alapítója alkotta meg a templomosok szellemi programját. (Bernát rokonságban állt a templomos rend alapítójával és első nagymesterével, Hugues de Payns gróffal.)
Még két évtized sem telt el a kilenc alapító lovag eskütétele után, amikorra már nagyon komoly befolyást szerzett a templomos rend.
Egy pápai bulla kivette a rendet a püspökök joghatósága alól, teljes adómentességet biztosított számukra, és Róma püspöke lett a templomosok legfőbb patrónusa.
Praktikusan ez azt jelentette, hogy a pápán kívül senkinek sem tartoztak felelősséggel, és senki sem vonhatta felelősségre őket. (Ilyen kiváltsággal a templomosok mellett csak Szent Bernát rendje, a ciszterciek rendelkeztek.)
De a szegény lovagok olyan többletprivilégiumot is kaptak a pápától, amilyen egyetlen más egyházi szervezetnek sem volt, nevezetesen kamatra kölcsönözhettek pénzt, ami a hívő keresztények számára tilos volt a középkorban.
A rend viharos gyorsasággal terjeszkedett. Az 1120-as években jelentős befolyást szerzett Franciaországban, és már 1128-ban De Payns vezetésével megjelentek Skóciában is, ahol I. Dávid skót király elit katonaságává váltak. A templomosok a 13. században élték fénykorukat, ekkor álltak hatalmuk csúcsán.
Mielőtt elkezdenénk nyomozásunkat a középkor homályába veszett legendás templomos kincsek után, még egyszer vissza kell térnünk 1118-ba, Jeruzsálembe. A frissen fogadalmat tett lovagok vezetője, gróf Hugues de Payns II. Balduin király elé járulva, védnökséget és épületet kért az uralkodótól Krisztus szegény lovagjai számára.
Kissé furcsának tűnhet, hogy II. Balduin a királyi birtokhoz tartozó számos alkalmas épület helyett ugyan egy nagy történelmi múlttal rendelkező, de mégis csak elhagyott, romos épületmaradványt, a Salamonnak tulajdonított egykori templom területét bocsátotta a lovagok rendelkezésére.
II. Balduin a templomos lovagrend alapítójával, középkori miniatúrán
Ennél sokkal érdekesebb, hogy noha a lovagok a zarándokok kísérésére és oltalmazására tettek fogadalmat, mégsem ismerünk semmilyen olyan korabeli dokumentumot, amely arra utalna, hogy valaha is eleget tettek volna e vállalásuknak.
(Más kérdés, hogy mint szervezett és jól kiképzett katonai alakulat, a templomos rend lovagjai számos ütközetben tüntették ki magukat az arab kalifátus seregeivel szemben.)
A templomos rend históriáját kutató történészek közül többen, így például Gaetan Delaforge, valamint Christopher Knight és Robert Lomes szerint, sem II. Balduin ingatlanadományozása, sem pedig a lovagok első időkben tanúsított feltűnő inaktivitása nem tekinthető véletlennek.
Már a középkorban is úgy tudták, hogy Salamon egykori temploma legendás kegytárgyak, egyebek között a menóra és a Mózes kőtábláit őrző frigyláda otthona volt. Titus légiói Kr. u. 70-ben bevették Jeruzsálemet, és a rómaiak lerombolták a templomot.
Később – megszervezendő a második, Bar Kohba-féle zsidó felkelést – a romok között titokban jelentős értékű kincset rejtettek el az ellenállók, abból kiindulva, hogy a gyűlölt római megszállók a templom romjai között már semmit sem fognak keresni. Ma talán úgy mondhatnánk, hogy a zsidók között még a romjaiban is megszentelt területként tisztelt templom ideális konspirációs találkozóhely lehetett.
Egyes ókeresztény legendák szerint magát a misztikus Szent Grált is egy ideig a templom romjai közt rejtegették.
Noha a lovagok jeruzsálemi székhelyét gyakran szokás Salamon egykori templomával azonosítani, ez téves nyom, amint arra Israel Finkelstein professzor, a Tel-avivi Egyetem Régészeti Intézetének vezetője még korábban, egy 1949-ben publikált tanulmányában rámutatott. A történelmi tények alapján ugyanis kizárható, hogy Krisztus szegény lovagjainak első rendháza az eredeti Salamon-féle templom helyén lett volna.
Finkelstein professzor szerint, a korabeli forrásokban Salamon templomaként emlegetett terület valójában azzal a Heródes-féle második templommal azonos, amelyet Titus légiói romboltak le Kr. u. 70-ben, még az első zsidó háború idején.
A lovagok rögtön az után, hogy a királyi kegy jóvoltából birtokukba vehették a templom területét, a nyilvánosság előtt leplezett ásatásokba fogtak. Feltehető, hogy maga a király kezdeményezte a bibliai relikviák utáni kutatómunkát.
A középkorban ugyanis különös becsben álltak a Szentföldről származó ereklyék. Hogy mit találhattak? Ezt a kérdést mind a mai napig homály fedi.
A legenda szerint számos értékes ereklye és hatalmas értékű aranykincs, valamint az ókeresztény, sőt korábbi időkből származó különleges irat került a templomosok birtokába. A kortársak úgy tudták, hogy a rend tulajdonában volt egyebek között Veronika kendője, Krisztus keresztfájának egyik szára valamint a halotti leple is.
Történelmi tény, hogy a Krisztus halotti szemfedőjének tartott torinói lepel 1205-től egészen a rend bukásáig a templomosok tulajdonában volt. A lovaggá ütési szertartás során az új lovagtestvérek a halotti lepel előtt tették le lovagi esküjüket.
Veronika kendője egy orosz pravoszláv ikonon
1307 után ezt is felhasználták a rendtagok ellen indított perekben, az eretnekség – bálványimádás – koncepciójának bizonyítására A kortársak meggyőződése, hogy a templomosok őrizték a Szent Grál titkát is.
A rend megalapítását követő évekből semmiféle feljegyzés nem maradt fenn arról, hogy a lovagok zarándokokat kísérgettek volna. Történelmi bizonyosság viszont, hogy 1128-ra – a tíz évvel korábban kilenc lovag által létrehozott szervezet – gazdagság és befolyás tekintetében már jóval megelőzte a legfőbb rivális johannitákat, valamint a Szent Sír Lovagrendet, és a pápától olyan privilégiumhoz jutott, amellyel egyetlen más lovagrend sem rendelkezett.
(A kamatos pénzkölcsönzésre adott pápai engedély több mint szokatlannak tekinthető.) Mindez azt a feltevést erősíti, hogy a templomos rend a megalakulását követő években – még Jeruzsálemben – olyan nagy értékű kincsek és különleges dokumentumok birtokába jutott, hogy amelyeknek köszönhetően az addig jelentéktelen társaság egy csapásra a középkor leggazdagabb és legbefolyásosabb lovagrendjévé vált.
A templomosok majd két évszázadon át tartó tündöklésének IV. (Szép) Fülöp francia király jól kitervelt cselszövése vetett véget 1307. október 13-án.
A lefoglalt templomosvagyon nagyobb részt a francia király tulajdonába került, rendházaikat pedig zömében a johannitáknak adományozták. Egész Európában elkobozták a rend vagyonát, miután a templomosok sorsát végleg megpecsételő vienne-i zsinaton (1311–1312) egyházellenesség címén a pápa külön bullában deklarálta a szervezet megszűnését.
Annak ellenére, hogy a mérhetetlenül kapzsi IV. Fülöp jelentős értékű templomosvagyont kaparintott meg, nagy bosszúságára a királyi katonaság által lefoglalt és feldúlt párizsi központból semmi sem került elő a szóbeszéd szerint ott őrzött legendás bibliai relikviákból és különleges kincsekből. Mind a mai napig élő legenda, hogy ezeket a titokzatos relikviákat néhány lovagnak az utolsó pillanatban sikerült Párizsból kicsempészni és Skóciába menekíteni.
A skót kapcsolat Dan Brown világhírű regényében, A Da Vinci-kód-ban is felbukkan. Miért éppen Skócia? Lehet-e bármilyen valós alapja a templomosrelikviák Angliába kerülésének?
Történetileg a templomosok nagyon korán, már 1128-ban megjelentek a Brit-szigeteken. I. Dávid skót király udvarában rövid idő alatt komoly befolyást szereztek, és a királytól jelentős birtokadományhoz jutottak.
Két jelentősebb székhelyet alakítottak ki Skóciában, és angliai központjukat Balantrodochban (ma: Temple) rendezték be. A templomosok a megosztott skót nemesség angolbarát szárnyát támogatták, így az 1296-os falkirki csatában, amelyben I. (Nyakigláb) Edward legyőzte William Wallace-t, a skótok híres szabadsághősét, az angol király oldalán küzdöttek.
Katonai szakértelmük jelentős szerepet játszott Edward győzelmében.
I. Edward emiatt nagy becsben tartotta az angliai templomosokat.
Ennek tudható be, hogy a Fülöp-féle 1307-es franciaországi puccs ellenére Angliában egy darabig még nem következett be változás a rend helyzetében. Az angliai priorság ugyanis az angol király fennhatósága alá tartozott, és Edward kesztyűs kézzel bánt az általa nagyra becsült templomosokkal
A hírhedt I. (Nyakigláb) Edward különös becsben tartotta a templomosokat mint kiváló katonákat, akik segítették Wallace legyőzésében
Helyzetükben csak a rend feloszlatását kimondó pápai bulla okozott változást. Ennek hatására I. Edward is kénytelen volt felszólítani a templomosokat, hogy adják fel magukat.
Pápai és francia nyomásra az angliai templomosokat ugyancsak perbe fogták, de valamennyiüket felmentették, és szabadon engedték. A pápai dekrétummal szemben azonban Edward sem dacolhatott tovább, így a templomos rend – utolsóként – Angliában is feloszlatásra került.
A francia sorstársaiknál szerencsésebb angliai templomosok ezt követően legnagyobbrészt a johannita rendbe, a „Knights Hospiteller’s” azaz a kórházas lovagok rendjébe olvadtak be. Anglia tehát a templomosok elleni hajsza vérzivataros éveiben a béke és biztonság szigetének számított a lovagtestvérek számára.
Ha volt mit menteniük Fülöp mohó és vérszomjas kapzsisága elől, annak biztos mentsvára valóban csak Anglia lehetett azokban az időkben.
De vajon, hová kerülhettek a Párizsból kimenekített titokzatos relikviák és kincsek? A történelmi legendáriumban lehetséges helyszínként a skóciai Rosslyn és Temple (a 14. század elején: Balantrodoch) szerepelnek. Rosslyn neve minden bizonnyal ismerősen cseng azok előtt, akik olvasták Brown regényét, A Da Vinci-kód-ot.
Az angliai templomosokkal szoros kapcsolatban álló Saint Clair (a későbbiekben Sinclair) család ősi birtokán, Rosslynban áll az a kápolna, amelyet sokan a templomoskincsek rejtekhelyének tartanak.
Dan Brown, A Da Vinci-kód írója regényében a rosslyni kápolnát hozza összefüggésbe a templomosokkal és a Szent Grál-legendával
Érdemes körbejárni, hogy vajon mire alapozzák egyesek ezt az elképzelést. A rosslyni vagy egyházi nevén a Szent Máté-kollégiumi kápolnát a 15. század közepén William Saint Clair alapította. A különleges építészeti megoldásokat tartalmazó templom 1571 és 1862 között használaton kívül állt. 1862-ben felújították, és azóta az anglikán egyház szolgálatában áll.
A skóciai Rosslyn titokzatos Szent Máté-kollégiumi kápolnájának homlokzati részlete
Többen már a kápolna gael eredetű nevének értelmezéséből is úgy vélik, hogy a templom különleges titkok hordozója.
Az ősi skót gael nyelvjárásban a „ros” szó tudást, illetve ősi tudást, a „linn” pedig generációt jelent.
Így az e szavak összetételéből álló Rosslyn név „ősi generációk tudásaként” értelmezhető. A kápolna egykor a Sinclair család temetkezési helye volt. Korabeli feljegyzések szerint a kripta lejárata a kápolna hátsó bejáratának a közelében volt.
1837-ben, amikor a család egyik tagja, felelevenítve az ősi szokásokat, az elhagyatott templom kriptájába szeretett volna temetkezni, hosszú keresgélés után sem találták meg a lejáratot, sőt, mind a mai napig nem sikerült felfedezni.
Emiatt kezdtek úgy vélekedni a 19. századtól, hogy a kripta valójában egy olyan rejtett föld alatti terem lehet, amelyben a templomosok kincseit, sőt magát a Szent Grált is elrejtették. Mások a rosslyni kápolna építészeti megoldásai miatt vélik úgy, hogy az épületnek köze lehetett a templomosokhoz. Önként adódó kérdés, hogy mire alapozzák ezt az elképzelést.
A rosslyni kápolnában ugyanúgy megtalálható Jákim és Boáz oszlopa, mint az ókori források szerint az egykori Salamon templomában. A kápolnában látható továbbá az a hármas boltív is, amelynek közepében Salamon pecsétjét (a hatágú csillagot) helyezték el.
Philip Davis professzor, a Sheffieldi Egyetem Biblia-tudományi tanszékének vezetője úgy vélekedik, az épület egyáltalán nem hasonlítható egy korabeli keresztény templomhoz. A professzornak az a véleménye, hogy úgy tűnik, mintha valamilyen középkori titkot szerettek volna itt elrejteni.Egy, a kápolnában fellelhető templomos szimbólum
A kápolnában több olyan kőfaragványt is láthatunk, amelyek ismert templomos-, illetve szabadkőműves-szimbólumok.
A teóriának van azonban néhány súlyos szépséghibája. Az első és a legfontosabb, hogy az 1450-es években amikor a rosslyni kápolna épült, a templomos rend már több mint két évszázada nem létezett. Ha a templomosok egyáltalán magukkal vittek és elrejtettek kincseket Skóciában, az még I. Edward uralkodásának idején történhetett.
1307-ben, amikor néhány lovagnak sikerült Angliába menekülnie IV. Fülöp martalócai elől, Temple volt a rend angliai székhelye. Rosslyn esetleges templomoskapcsolata puszta feltételezés, ezzel szemben tény, hogy Temple városkában áll Anglia egyetlen bizonyítottan a lovagok tulajdonában volt apátsági templomának romja.
Temple rejtélyes romjai
A Seaton család tagjai – akik szoros kapcsolatban álltak a Sinclair klán barátaival, a templomos lovagokkal, sőt közülük többen is a rend tagjai voltak, és akik Temple környékén rendelkeztek birtokokkal – 1349-től a „Kinghts Hospteller’s”-ben, az angliai templomosokat felszívó kórházas lovagrendben bukkannak fel. És milyen érdekes, ebben az időben a kórházas lovagok székhelye szintén Temple, még pontosabban az egykori templomos apátság volt.
A titokzatos templomos kápolna romjai a kelet-skóciai Temple városkában
Temple-ben a mai napig elevenen élő néphagyomány, hogy a Párizsból kimenekített kincseket az apátság területén rejtették el a templomos lovagok.
Fordítsd tekintetedet a tölgy és a szil felé, és meg fogod találni a rejtett milliókat”
– tartja egy napjainkig ismert környékbeli középkori mondás, amely sokak szerint az itt elrejtett templomoskincsekre utal.
Temple mellett, a romok közelében 1989-ben dr. Crispen Phillips feltárt egy falat és néhány betemetett lépcsőfokot, amelyek északi irányba, az egykori templom felé futnak.Ki tudja, mit rejthet a föld mélye a romok területén
Az ásatások során egy masszív síremléket és tucatnyi kisebb sírkövet találtak, amelyeken a templomosokra jellemző motívumokat, valamint a „Krisztus szegény lovagjainak” sírköveire felvésett jelmondatot „Memento mori – Emlékezz az elmúlásra” azonosítottak.
A templom alá vezető föld alatti járatokat egyelőre még nem sikerült feltárni. Hogy rejt-e valamit a temple-i kolostorrom alatt a föld mélye, egyelőre még titokzatos, megválaszolatlan kérdés.
Forrás: origo