„Semmi megbánást nem éreztem, amikor elvettem a szüzességét. Nagyon jól tudok kislányokat manipulálni”
Folytatódott a Fővárosi Törvényszéken annak a 23 éves férfinak a büntetőpere, aki bozótvágó késsel, minden előzetes ismeretség nélkül végzett egy 42 éves kőbányai asszonnyal a három gyermeke előtt.
K. Dániel december 30-án a Harmat utcában kezdte követni a vele egy emeletes házban lakó, éppen hazafelé tartó kiskorút. A férfi először a saját lakására ment, ahol magához vett egy bozótvágó kést és más fegyvernek minősülő tárgyakat is, azért, hogy a kiskorút bántalmazza. Ezután becsengetett a szomszédban lakókhoz.
Amikor az anya résnyire kinyitotta az ajtót, a férfi belökte a lakásba és egy bozótvágó késsel összekaszabolta a gyermekei előtt. A gyermekeit védő nőt kórházba vitték, de már nem lehetett megmenteni az életét. A halottszemle során összesen 26 szúrt, vágott sebet találtak az áldozaton.
A nyomozó hatóság ehhez az ügyhöz egyesített egy másik büntetőügyet is, amelyben a fiatalt azzal gyanúsították, hogy a gyilkosság előtt alig pár nappal, december 25-én megerőszakolta a 12 éves, kiskorú féltestvérét, és gyermekpornográf felvételeket tárolt a lakásán talált notebookon.
Bár a férfi tagadja, hogy bármit is tett volna a kishúgával, a nyomozók egy titkos naplót is találtak a gyilkos albérletében, amely tele volt szexuális fantáziálással. A Bors most újabb részleteket közölt a bíróságon felolvasott naplóból, amiben K. Dániel leírja, mit tett a kislánnyal.
„Semmi megbánást nem éreztem, amikor elvettem a szüzességét. Nagyon jól tudok kislányokat manipulálni”
– írta a férfi, aki a gyanú szerint korábban az egyik barátnőjét is kikötözte és megerőszakolta.
K. Dániel arról is részletesen írt a naplójában, hogy az interneten is csak pucér kislányokat keresett, hogy csillapítsa a vágyait, de az nem csillapította, hanem csak erősítette azokat.
A felolvasott bejegyzések hallatán a bíróság is szörnyülködött, ahogy a megölt asszony férje is, aki beidézett tanúként képtelen volt hallgatni felesége gyilkosának elborult gondolatait, és inkább elhagyta a termet. A tárgyaláson a vádlott kishúgának vallomását is lejátszották, azt viszont már K. Dániel sem bírta végighallgatni, és rosszullétre hivatkozva szünetet kért.
Később a gyászoló férj a bíróságon elmondta, hogy gyerekeivel próbálnak normálishoz közeli életet élni, de soha nem fogja tudni feldolgozni a történteket. K. Dániel akadozó hangon bocsánatot kért az özvegytől, de ő hosszasan a szemébe nézett, és azt mondta, hogy képtelen megbocsátani neki.
„Nem tudok, ezt nem lehet. Nem a buszon léptél rá a lábamra. Az egész családomat lemészárolta ez a féreg. Én azt mondom, életet az életért”
– jelentette ki a családapa.