Ha ez a végzetes titok igaz, akkor a Szent Grált reméljük, hogy SOHA nem találhatják meg!

2021. március 25., csütörtök




A Szent Grált állítólag nem véletlenül nem lehet még ma sem meglelni. Ha ugyanis ez bekövetkezne, az emberiség valami olyasmit szabadítana magára, amivel nem bír el!

Szinte nincs olyan ember a Földön, aki ne lenne tisztában valamilyen szinten a Szent Grál legendájával.

Ez volt az a kehely, vagy kupa, amiből Jézus az utolsó vacsorán ivott, és állítólag eben fogták fel Krisztus vérét a kereszten.

Ez az ereklye tehát minden bizonnyal a keresztény egyház egyik legfontosabb lelete lehetne, hiszen ha meglenne, bizonyítaná azt, hogy Krisztus meghalt a kereszten.

Mi több, talán vérmaradványok, vagy egyéb DNS maradványok is lehetnek a felületén – állítják a szakemberek.

Sokak szerint azonban a Grálnak valójában nem véletlenül veszett nyoma, először a templomosok rejthették el a világ elől, mert már ők is tudhatták azt a borzalmas titkot, ami miatt soha nem szabad, hogy ember fia rátaláljon.

A Grál ugyanis különleges volt a rajta található szennyeződések miatt.

Földönkívüli vért tartalmazott ugyanis a kehely.

A Grált azért nem találhatjuk meg soha, mert akkor romba dől az egyház meséje, és kiderül, hogy Jézus valójában egy nem evilági teremtmény volt: egy földönkívüli faj képviselője.

Ha ma ráakadna a tudomány, akkor az egyháznak hitéleti válsággal kellene szembenéznie, hiszen az isteni tanítás szerint Isten az embert a maga képére formálta.

Azonban ha Jézus nem ember volt, felvetődik a kérdés: akkor mi?

Nyilvánvaló, hogy valami felsőbb entitás, ezt pedig akárhogy nézzük, földönkívülit jelent.

Vagyis nem vagyunk egyedül a világegyetemben. Krisztus azért élte túl a Golgotát, és támadt fel, mert messze több volt, mint ember.

Nem véletlen az sem. Hogy Jézus születésénél egy égi jelenség jelent meg, melyet a napkeleti bölcsek követni tudtak.

Sok feltételezés szerint ez a fényjelenség valójába egy földönkívüli űrhajó volt, mely lehozta Krisztust a Földre.

A Szent Grál a rajta lévő organikus szennyeződések miatt rengeteg mindenre bizonyíték lenne. Egyúttal romba is döntene mindent.

A rajta található vérmaradványok és DNS kódja ugyanis olyan információkat is tartalmazhat, melyekre még nem áll készen az emberiség…

A Vatikán titkos levéltára több olyan dokumentumot is tárol, melyek írnak a Szent Grál elrejtéséről, de a pontos helyet egyik sem nevezi meg.

Egyesek szerint a Grál őrzői egymásra örökítik feladatukat, így soha sehol sem marad nyoma annak, hogy hol lehet.

Így védik meg az emberiséget a saját nagyravágyásától, és attól, hogy olyan kerüljön a birtokába, amire még nincs felkészülve…

OSZD MEG másokkal is!

rejtély rejtélyek idegenek ősi idegenek vallás jézus krisztus szent grál ősi technológia


Megtekintések száma: 195256





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet