Ha összefogunk, Magyarországon kevés halottal akár májusra vége lehet a járványnak egy matematikus szerint

2020. március 14., szombat




Ez optimista forgatókönyv. És ehhez az kell, hogy mindenki szigorúan betartsa az előírásokat, és ne keresse a kiskapukat. Ellenkező esetben a jelenlegi halálozási rátákkal számolva Magyarországon több száz emberrel végezhet a koronavírus.

A napokban megjelent egy cikk Coronavirus: Why You Must Act Now (magyarul Koronavírus: miért cselekedj azonnal?) címmel.

Ebben a vuhani esetek visszafejtése után használható modellt közöltek a koronavírus terjedését illetően grafikonokkal, mérőszámokkal és terjedési számokkal. 

Egy magyar matematikus úgy döntött, hogy a kínai adatok alapján kiszámolja, mi történhet a következő hetekben Magyarországon.

Szabolcs Barnabás a Budapesti Műszaki Egyetemen (BME) végett 5 éves matematikus képzésen sztochasztika és analízis szakirányon, ahol véletlen jelenségek modellezésével foglalkozott.

A matematikus a cikk alapján készített modelljében azt feltételezi, hogy az első koronavírusos fertőzött február 21-én jelenhetett meg Magyarországon, és csak a 14 napos lappangási idő letelte után, vagyis március elején derült ki róla, hogy beteg, ám már az első perctől fogva képes volt tovább adni a vírust. 

Ennek megfelelően a hivatalos adatok folyamatos kéthetes csúszásban lehetnek a fertőzöttek valós számához képest.

Szabolcs Barnabás modellje szerint így a cikk írásának pillanatában a 19 azonosított fertőzöttel együtt szemben valójában 100 körüli koronavírusos élhet most Magyarországon, akik jórészt tünetmentesek, és fogalmuk sincs arról, hogy már megfertőződtek.

A kínai adatok segítségével Szabolcs Barnabás a Index.hu-n elérhető napi adatok alapján modellezte a vírus várható terjedését. A modellben csak azokat az eseteket vette számításba, akikről már tudunk, vagyis nem számolt olyanokkal, akiknél tünetmentes volt a fertőzés, és azokkal sem, akik az országba már eleve fertőzötten érkeztek.

Két lehetséges forgatókönyvvel számolt: az egyikben az iráni diákokat külön csoportként tekintette, akik eleve kevésbé fertőztek meg másokat, a másik esetben ezt a csoportot is nagyobb gócpontnak tekintette.

A végeredmény mindkét esetben az volt, hogy ha nem sikerül a jelenleg ismert terjedési rátát (átlagosan 6,2 nap alatt duplázódik a fertőzöttek száma) jelentősen csökkenteni, akkor sem nő meg ugrásszerűen a betegek száma április közepéig, viszont onnantól "nagyon be fog indulni a járvány".

"Ez azt jelenti, hogy ekkor fognak észbe kapni az emberek, de már sajnos késő lesz. 

A jelenlegi halálozási rátákkal számolva egy ilyen forgatókönyv esetén Magyarországon akár több száz emberrel is végezhet a koronavírus. Számításaim szerint ebben az esetben akár több ezer embernek lennének olyan súlyos tünetei országszerte, hogy kórházi ápolásra szorulnak majd"

- mondta Szabolcs Barnabás.

OSZD MEG másokkal is!

Forrás: Szeretlekmagyarorszag


Megtekintések száma: 10456





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet