Halálbüntetést kaphat az atlantai gyilkos, aki nyolc ember haláláért felelős

2021. március 19., péntek




Georgia állam törvényei alapján akár halálbüntetést is kaphat az a férfi, akit az atlantai gyilkosságokkal gyanúsítanak, amely során nyolc ember életét vesztette és többen megsérültek.

Helyi idő szerint kedd délután legalább nyolc embert agyonlőttek az amerikai Georgia államban, majd pár órával később őrizetbe vették a 21 éves Robert Aaron Longot.

Egy jelentése szerint, ha bebizonyosodnak a férfi ellen felhozott vádak, Long jogosult lesz a halálbüntetésre. Az ügyészek azonban nem árulták el, követelik-e majd a halálbüntetést az ügyében.

A 2010. évi georgiai kódex 17. cikkelye szerint a legtöbb gyilkosság nem büntethető halálos büntetéssel. Az államban csak három fajta bűncselekmény büntetendő halállal: hazaárulás, repülőgép-eltérítés és gyilkosság, de csak akkor, ha az megfelel a kódexben meghatározott 11 kritérium egyikének. Long ügyében azonban mindenképpen esélyes, hogy halálbüntetést kap, ugyanis egy "különösen veszélyes fegyvert" használt, amely a kritériumok között szerepel.

A halálbüntetés Georgiában azonban igen ritka, és az államban jelenleg csak 40 ember van halálsoron.

A férfi kihallgatásán határozott nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy rasszista indítékkal követte-e el a gyilkosságokat, azonban a rendőrök ennek ellenére még nem vetik el a lehetőséget, hogy Longot gyűlöletbűncselekmény elkövetésével is megvádolják - írja az Independent.

A bűntett helyszínén többen is összegyűltek csütörtökön, hogy megemlékezzenek az áldozatokról:


Megtekintések száma: 4752





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet