Szerinte csak idő kérdése, hogy felfigyeljen rá egy inváziós céllal érkező, hódító faj…
Ez esetben annyi esélyünk lenne, mint a bennszülötteknek a telepesekkel szemben…
Michael Schetsche professzor és Dr Andreas Anton a Freiburg Egyetem munkatársai és elismert szakemberei aggódva nézik azt, amit az emberiség művel.
Figyelmeztették a tudósokat és kozmológusokat, hogy az, amit csinálunk, az emberiség végét jelentheti.
De legalábbis komoly veszéllyel jár.
Szerintük ugyanis azzal, hogy folyamatosan jeleket sugárzunk és küldünk a kozmoszba, akaratlanul is felhívjuk magunkra a figyelmet olyan, a méhkenyérben ólálkodó civilizációkra, melyek ellenséges szándékúak lehetne.
Az idegenek egy része ugyanis inváziós szándékú, úgynevezett „sáska civilizáció”.
Ez azt jelenti, hogy bolygóról bolygóra járnak, meghódítják, felhasználják az erőforrásait, miközben leigázzák az őslakosságot, majd tovább állnak.
Nagy a valószínűsége szerintük, hogy az univerzum nem véletlen maradt csendben….
Lehet hogy hemzseg a kozmosz más lényektől, akár a hozzánk hasonlóktól.
Azonban a fejlettebb lények belátták, megtanulták – talán a saját kárukon – hogy jobb nem a kozmosz tudtára adni, hogy hol vannak.
Az űr nem véletlenül csendes tehát.
Rejtőzködő civilizációk vannak benne,akik bujkálnak az inváziós szándékú fajok elől – állítják.
Valljuk be, ebben azért lehet valami.
Azzal, hogy állandóan hangos „felkiáltásokkal” hívjuk fel magunkra a figyelmet, céltáblát csinálva a Földből, nem éppen szerencsés…
OSZD MEG másokkal is!