Hamarosan itt a biometrikus azonosítók kora: a fenevad bélyege, és a végidők szavai?

2017. március 4., szombat




A második eljövetel előtt még egyszer meglátogatja a gonosz a világot, egy karizmatikus vezető személyében. A végidőkben pedig biometrikus eszközökkel lesz minden ember megbélyegezve. A végidők forgatókönyve!

Az Antikrisztus, és az ínséges idők

A világunk teljes gőzzel robog egy szakadék felé, melynek mélyén a gonosz várakozik.

Várakozik arra, hogy bekebelezhesse a világot. A végén azonban véget ér a rémuralma, és Krisztus másodjára is eljön, hogy ítélkezzen élők és holtak felett.

Azonban az Antikrisztus ideje hosszú, és nyomorúságos lesz. Sok kemény esztendő vár azokra, akik igazán hisznek, hiszen a kereszténységet üldözni fogják, és tűzzel-vassal irtani.

Még ma sem tudni, ki is lesz az a személy, akinek a képében meg fog jelenni az Antikrisztus, de sokaknak volt már rá elképzelése az elmúlt években. Újabban Donald Trumpot mondják sokan, mert egy globális világégést hozhat el nem csak politikai, de gazdasági, és akár háborús szempontból is.

Trump ugyanis nem úgy működik, mint az eddigi politikusok. Sokak szerint egyfajta ösztönlény, ami szintén jellemző az Antikrisztusra.

Az Antikrisztus személye nagyon fontos a végidők szempontjából. Eleinte isteníteni fogják, megváltóként tekintenek majd rá. Azt gondolják róla, hogy ő fog új irányt hozni a világ alakulásába.

Aztán majd jön a csalódás, és ez a karizmatikus vezető egy Új világrendbe akarja egyesíteni a világ országait. Elhiteti az emberekkel, hogy tőle nyerhetnek megváltást, és ő a megoldás a világ bajaira.

Biometrikus világ: a fenevad bélyege

A különféle biometrikus azonosítók bevezetése folyamatban van. Még nem érték el azt, hogy mindenhol bevezessék, sőt, sok helyen a világban még csak a bevezetés küszöbén állnak, de kétségtelen, hogy az elkövetkező néhány évben be fogják vezetni.

Ennek egy előfutára az itthon is bevezetésre került egységes személyigazolvány, melyben egy chip található.

A jövőben 5-10 éven belül olyan biometrikus azonosítók készülhetnek, melyeket minden embernek kötelezően viselnie kell a bőre alatt.

Nem fogják kényszeríteni az embereket, legalábbis nem direkt módon. Egyszerűen, akinek nem lesz ilyenje, az nem tud sehol sem fizetni majd, és semmilyen állami, vagy egyéb szolgáltatást nem vehet majd igénybe, ezzel gyakorlatilag kihullik a társadalomból.

Egyre több kormány gondolkodik a mikrochippel ellátott személyazonossági igazolvány illetve útlevél bevezetésén.

Tehát a küszöbén állunk ennek az egésznek. A biometrikus azonosítókról azt tartják, hogy ez lesz a fenevad bélyege. Azonban a Biblia úgy fogalmaz, hogy a bélyeg hordozói kezükben vagy homlokukon viselik majd a jelet.

Kérdés, hogy bőr alá ültetett chipeknek lesz-e valamiféle külső jele. Lehetséges, hogy az első változatoknak aligha, de idővel bevezetnek olyan változatokat, melyek már ténylegesen a fenevad bélyegeként értelmezhetőek.

Az ördög valutája

"És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson semmit, hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma."

Egyértelműen le van írva, hogy ez egy olyan eszköz lesz, egy olyan bélyeg, mely nélkül gyakorlatilag élni sem lehet majd a világban.

Az Új világrend ugyanis totális kontrollt fog megvalósítani az embertömegek felett. Idővel ugyanis a jelenlegi valutaalapú gazdasági rendszer teljesen megszűnik, mivel a chip segítségével az emberek személyes pénzügyi adati elektromosan elérhetőek lesznek.

Hogy ez mennyi idő még? Nehéz kérdés. Egyesek szerint már a kétezres évek elején el kellett volna érkeznie az Új világrend kegyetlen korának, azonban mind a mai napig csúszik a biometrikus azonosítók bevezetése.

Talán éppen ez az egyetlen szerencséje az emberiségnek, különben már rég a nyomorúságos végidőkben élnénk. Ami azonban késik, nem múlik…

összeesküvés vallás biblia világvége antikrisztus próféciák végidők


Megtekintések száma: 29461





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet