Hamarosan itt a nagy bejelentés az idegenekkel kapcsolatban?

2017. március 31., péntek




A kormányok világszerte arra készülnek, hogy bejelentsék az idegenek létezését?

Idegenek márpedig léteznek, és ezt hamarosan be is fogják jelenteni - állítja most nagyon sok ufó szakértő, és különféle összeesküvés elmélet hívők.

Szerintük a korábban bejelentett hír, miszerint 60 napon belül nagyon nagy bejelentés várható akár a NASA, akár a kormány részéről az idegenekkel kapcsolatban, igaz lehet.

Sokak ezt több különböző, meg nem nevezett belső forrásra hivatkozva állítják.

Victor Viggiani, stratégiai tanácsadó elmondta, hogy a szervezete korábban elemzett már rengeteg különféle ügyet, és esetet, és az elmúlt 70 év kutatási anyaga azt sejteti, hogy az ismeretlen entitások, melyek azonosítatlan repülő tárgyakkal repkednek az égen, nagyon is valós jelenségek lehetnek.

Ezt a világ nagy kormányai is tudják, és azzal is tisztában vannak, hogy nem tagadhatják örökké a létezésüket.

"Elő kell állniuk majd egy bejelentéssel, míg rájuk nem ég az össze hazugságuk" - állítják.

Szisztematikus folyamatos indultak meg az Egyesült Államokon belül, hogy egyes sok évvel ezelőtt titkosított dokumentumot, és ufókhoz köthető aktát hozzanak nyilvánosságra. Még az sem kizárt, hogy a Roswell-aktákról is feloldják a titkosítást.

Ezt több kormányhivatalnok, és bennfentes ember állítja.

Évtizedek óta létezik egy titkos megállapodás az idegenek és az emberek között, egyfajta igazság embargó, melynek keretében az idegenek titokban tevékenykedhetnek a Földön, a kormányok pedig nem vesznek róluk tudomást, és letagadják a létezésüket.

A kérdés az, hogy igazak-e ezek a hírek, és vajon a pletykák valóra válnak-e majd, és a kormányok világszerte elmondják-e az igazságot az embereknek, amit már rég el kellett volna mondaniuk.

Sokak szerint csak részleges szivárogtatásról van szó.

Az okokat illetően is rengetegféle dolgot lehet hallani. Egyesek szerint tudják, hogy már tarthatatlan ez az álláspont, hiszen ma már folyamatosan szivárognak kifelé az információk.

Más elképzelések szerint arról lehet szó, hogy annyi bizalmas akta és irat került ki magánkézbe, hogy ezek egy konzorciumot alkotva zsarolták meg a kormányokat, hogy vagy ők teszik közzé azt, amit tudnak, vagy ezt megteszik ezek a szerveződések egyenként.

OSZD MEG másokkal is! 

ufó ufók idegen összeesküvés eltitkolt tények idgeenek


Megtekintések száma: 25602





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet