Hamarosan kártyavárként omolhat össze az EU? Juncker és társai mehetnek vissza autót fényezni?

2018. január 11., csütörtök




Egyre több előjele van annak, hogy a hatalom jelentősen megbomlott.

Úgy néz ki, hogy Junckeréknek és társaiknak végleg befellegzett...

Legalábbis olyan folyamatok indultak meg az EU-n belül, melyek az EU széthullását vetítik előre.

Ez pedig azt jelenti, hogy a nemzetállamok által képviselt menekültellenes politika lesz az, ami érvényesülhet. Legalábbis egyes elemzők erre következtetnek és azt mondják, hogy az egyetlen esélye az Európai kontinensnek, ha az EU kártyavárként omlik össze.

Ha ez nem történik meg, akkor Európa szép lassan eliszlamizálódik.

Ez pedig az európai kultúra és a kereszténység hanyatlását vetíti előre. Azonban a folyamatok egyre inkább afelé mennek, hogy az EU saját maga alatt vágja majd ki azt a bizonyos fát.

A bevándorláspárti országok polgárainak már elege van a bevándorlókból, azonban a médiájuk cenzúrázva van, és nem mondhatják ki az igazságot, lásd német médiatörvény.

A merkeli cenzúra nagyon erős, és egyeseket börtönnel is megfenyegethetnek ezentúl, ha úgynevezett gyűlölet beszédet mond. Ezt pedig nehéz meghatározni, hogy pontosan mi az, ezért az államhatalom kénye-kedve szerint tiltja le a megfelelő neki nem tetsző hangokat.

Ez azonban nem tartható túl sokáig a nemzetállamok és a polgárság haragjának erősödése miatt.

Vagyis lesz egy pont, amikor az EU vezetőit utol fogja érni a népharag, az uniós kártyavár pedig megsemmisül, mintha szétfújná a szél.

Ha ez megtörténik, akkor a nemzetállamok ideológiája szerint az összes bevándorlót hazazavarják majd az egyes országok népei, még akkor is, ha ez szembe megy mindenféle liberális EU-s jogrenddel.

Mert Európát már csak így lehet megtisztítani majd.

És hogy mi lesz a vezető politikusokkal, mint Juncker és társai? Nos, mehetnek vissza utót fényezni...

OSZD MEG másokkal is!

bizarr európa politika menekültválság juncker


Megtekintések száma: 28491





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet