Hamarosan szekventálhatják minden Földi élet ősének DNS-ét?

2017. február 26., vasárnap




Biológusok és genetikusok együttes erővel eredhetnek az ősi élet bölcsőjének nyomába.

Úgy néz ki, talán előbb-utóbb megfejti az emberiség az élet keletkezésének pontos körülményeit, vagy legalábbis közelebb kerül annak megismeréséhez,

Arról van szó, hogy a genetikusok már régóta szeretnék elkészíteni azt a DNS láncolatot, mely minden Földi élőlény alapja lehetett az ősi időkben, mikor a világon elkezdett kialakulni az élet.

Ez az ősi DNS lánc alkotja ma is az élőlények 100%-ának a genetikai kódját. tehát ugyan faji, és egyéb szinten számtalan eltérés van, de a világ összes élőlénye egy azon DNS szegmensen osztozhat, és ezt szeretnék végérvényesen feltérképezni.

Ez ugyanis betekintést nyújthatna nem csak a Föld távoli múltjába, de abba is, hogyan jött létre a Föld fiatal korában a kémiai őslevesből az élet, mint olyan.

Arra ugyanis jó esély van, hogy erre a DNS-re idővel rájöjjenek, és megalkossák. Ha sikerül, akkor egy olyan univerzális genetikai kód tárul a tudomány szeme elé, melyből minden élő ered itt a Földön.

Gyakorlatilag egy kis utána járással, és kutatással abból a DNS-ből bármilyen a Földön valaha élt élőlény előállítható, kitenyészthető lesz majd.

A dolog annyira komoly, hogy egyes források szerint Washingtonból is érkeztek különféle címen támogatások a kutatásra.

A projektben rejlő lehetőségeket sokan felismerték, és mindenki tisztában van vele, hogy ha sikerül a végére járni, akkor a Földi élet keletkezése, és annak jelenleg nagyon is kérdéses eredete is megoldódhat, vagyis számtalan tudományos vitának pontot lehetne tenni a végére.

Jelenleg ugyanis egyetlen elméletre sincs túl sok bizonyíték, így az élet bárhogyan keletkezhetett. Talán meteorok hozták el a Földre, de az is lehet, hogy csak úgy megtörtént különféle kémiai folyamatok hatására.

Egy másik, sokkal merészebb elmélet pedig azt állítja, hogy idegen lények teremtettek mindent, ami létezik a Földön.

Sokan azt várják az eredményektől, hogy a genetikai szegmensben is hatalmas változásokat hozhat majd el. Arról van szó, hogy a Földi univerzális DNS segítségével olyan képességeket ültethetünk be bármilyen élőlénybe, amilyeneket csak mi akarunk.

Vagyis felvértezhetjük magunkat különféle betegségek, halálos kórok ellen, és megszülethet egy betegségek nélküli utópisztikus világ.

tudomány rejtély rejtélyek genetika dns


Megtekintések száma: 30309





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet