Hamarosan világméretű járványt hozhat a legyőzhetetlen baktérium

2017. február 13., hétfő




A kórokozó ellenáll minden ismert antibiotikumnak, és rohamosan terjed világszerte.

Világjárványt hozhat

A szuperbaktériumok elleni harc egyre fokozódik, és egyre aggasztóbbak a világban e tekintetben uralkodó állapotok.

Létezik több kórokozó is, mely ellenálló a különféle antibiotikumokkal, és egyéb szerekkel szemben, de az utóbbi időben felütötte a fejét egy olyan új szuperbaktérium, mely minden eddiginél erősebb.

Hogy mi lesz ennek a vége, azt nem tudni, mindenesetre a WHO egyre inkább aggódik, és tart egy esetleges világjárványtól, mely emberek millióinak az életét követelheti.

Az időzített bomba már rég ketyeg, és csak az a nagy kérdés, hogy mikor is fog pontosan felrobbanni.

Az igazság az, hogy ezt az antibiotikumoknak ellenálló világot mi magunk hoztuk létre azzal, hogy évtizedeken át mindenre antibiotikumot szedtünk.

Ez a felelőtlen antibiotikum használat hozta létre az első rezisztens baktériumokat, melyek szuperbaktériumokként terjedtek el a köztudatban.

A nevüket onnan kapták, hogy ellenálltak minden kezelésnek, és úgy ölték meg a betegeket, hogy bármiféle gyógyszer képes lett volna hatni rájuk.

Terjedőben van egy gyilkos baktérium

2016-ban regisztrálták az első esetet a Nevadában található Reno egyik kórtermében. Egy 70 éves idős hölgy váratlanul beteg lett, aki korábban Indiában járt.

Szisztémás gyulladásos szindrómát állapítottak meg nála: egész szervezetében gyulladások alakultak ki, és szinte minden szerve a leállás szélén volt.

A laborban kimutatták, hogy nagyon veszélyes baktérium, a Klebsiella pneumoniae támadta meg.

A kezelések során kiderült, hogy a Földön fellelhető összes antibiotikumnak és kezelésnek ellen áll a baktérium. A nő életéért ezért semmit nem tehettek, és hamarosan vérmérgezés következtében el is hunyt.

Ezt az esetet a CDC most hozta nyilvánosságra, noha már régóta tudtak a veszélyről, és arról, hogy egy olyan kórokozóval állnak szemben, amire abszolút nincsen gyógymód.

Bár a kórházban nem kapta el senki a betegséget a nőtől, és a kórokozó Indiából eredeztethető, mégis aggódnak a szakemberek.

Ilyen esetek egyre nagyobb számban fordulnak majd elő, és vagy behurcolják majd a kórt, vagy Indiából indul meg drasztikus terjedése.

Ha ez megtörténne, az az emberiség kihalásával is fenyegethet, ugyanis a gyilkos baktérium az összes létező kezelésre immunis lenne, és mivel nem lenne ellenszer, mindenki hamar meghalna a betegség következtében.

Harc az idővel

A baktériumok rendkívül gyorsan szaporodnak. És minden egyes nemzedékük kissé más genetikai állománnyal rendelkezik, mint elődei.

Előbb vagy utóbb el fog terjedni ez a baktérium a Földön, és nem lesz rá ellenszerünk. Sokan ezt tartják az emberi apokalipszisnek, mely elhozza majd fajunk kihalását.

Sokan gondolják úgy, hogy megjelenése törvényszerű, és azért van, mert a járvány egyfajta evolúciós fékként funkcionál, mikor egy adott faj populációja elszabadul a bolygón.

tudomány egészség járvány betegség betegségek világjárvány


Megtekintések száma: 50097





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet