​Hanyatló nyugat: Csalódott a filippínó transznemű, mert nem nyerte meg a szépségversenyt

2021. december 6., hétfő




Persze hogy a társadalom meg a versenyszervezők a hibásak.

Kataluna Enriquez volt az első transznemű, aki megnyerte a Miss Nevada női szépségversenyt. 

Így Nevada állam első transznemű képviselője lehetett a Miss USA megmérettetésen, ahol egész Amerika legszebb női lépnek a kifutóra.

Bár hasonlít egy igazi nőre, a nemzeti bajnokságon még az első tizenhatba sem jutott be.

„Én színes bőrű és transznemű vagyok, kisebbség a kisebbségben. 

Én vagyok minden, ami ebben az országban nincs képviseltetve, és készen állok párbeszédet nyitni arról, hogy mit is jelent amerikainak lenni” 

– mondta a verseny után a Yahoo Life-nak adott interjúban, majd az is kiderült, hogy csalódott, mert nagyon keményen dolgozott a győzelemért, és hogy szerinte a verseny szervezői még nem voltak készen erre.

Az ő fejében ez valahogy úgy nézhet ki, hogy ha transznemű vagy, és színes bőrű is, akkor a félelmetes elnyomás miatt jár az első hely.

Ha viszont tényleg így lenne, akkor nem szépségversenynek, hanem társadalmiigazságosság-versenynek kellene nevezni. 

Már ha igazságosnak nevezhető az, hogy valaki a nemi identitása és a származása miatt előjogokat követel magának.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 22021





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet