Hát innen fúj a szél a kannabisz legalizálásával kapcsolatban?

2018. január 16., kedd




Mi más állna a gyógyszerlobbi érdekei mögött, mint most is csak az a mocskos...?

Ha valamit nem tudsz ellehetetleníteni, akkor fogadd a barátoddá, vagy vásárold meg, csinálj belőle pénzt

A gyógyszeripar mindig is így működött...

Nem akármilyen statisztika látott napvilágot, mely mindent világossá tesz, és megmutatja, honnan is fúj a szél a kannabisz legalizálása kapcsán.

A legális kannabisz szektor akár 40 milliárd dolláros bevételt és 400000 új munkahelyet jelenthet az Egyesült Államoknak 2021-ig.

Ez pedig egyértelművé teszi: a kannabiszt a gyógyszeripar próbálja megszelídíteni, és kifacsarni belőle minden egyes dollárt.

Így az előrejelzések szerint 2017-es 16 milliárd dolláros bevétel 150%-al emelkedhet, ami a kutatók szerint az elkövetkező három évben 4 milliárd dollárnyi adóbevételt hozhat az államnak.

Azonban mind az ipari résztvevők mind pedig a vásárlók úgy gondolják, hogy indokolatlanul magas forgalmi adókkal sújtják a kannabiszt és az abból származtatott termékeket – aminek mértéke bizonyos államokban akár a 35%-ot is elérheti.

Vagyis hihetetlen pénzek lehetnek a kannabiszben. Korábban nem tudták megszelídíteni, és nagyon sok kísérleti kezelés és gyógyszeripari termék marketingjét húzta keresztül, ezért is tiltották be, és lehetetlenítették el.

Rásütötték a bélyeget, miszerint erősen tudatmódosító és veszélyes a növényből kinyert kannabisz olaj és maga a fű fogyasztása.

Aztán ahogy rájött lassan a modern orvostudomány, hogy a kannabisszel akár a rákot is meg lehetne gyógyítani, merőben más fordulatot vettek a dolgok a 2000-res évek elejétől kezdve.

A határ a csillagos ég. Sokan pedig azt vizionálják, hogy bár az ember gatyája rá fog menni, de 10-20 éven belül olyan terápiák lesznek elérhetők kannabisszel, ami szinten tudja tartani a rákot, vagy meg is gyógyítani.

Mindezt „csak” azért, mert profitálnak belőle. Ha nem így lenne, ma is el lenne dugva a kannabisz kezelés mint gyógymód, a legmélyebb fiók aljára.

OSZD MEG másokkal is!

egészség gyógyszeripar kannabisz


Megtekintések száma: 25425





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet