Hatalmas anyahajó jelent meg az ISS közelében? A NASA azonnal lekapcsolta az élő közvetítést

2019. december 5., csütörtök




Egyelőre senki sem tudja, hogy mit látott több ezer szemtanú, akik a saját szemükkel követték végig azt, ahogyan szinte a semmiből egy gigantikus méretű anomália jelenik meg az ISS - Nemzetközi Űrállomás - felvételén.

Rejtélyes és sokak szerint gyanús módon a NASA élő közvetítését pont akkor szakították meg.

Véletlen lenne?

Vagy valami olyan dolog jelent meg az ISS körül, amit senkinek sem lett volna szabad látnia?

Sőt, az egyik orosz űrhajós még jelentette is, hogy látja a szokatlan jelenséget.

A NASA központja azonban "lekapcsolta" őt.

"Egyértelműen megtörtént egy olyan eseménysor, amire szemmel láthatóan nem voltak teljesen felkészülve, és majdnem lebuktak" - állítják az összeesküvés elmélet hívők.

Az egész esemény valóban okot adhat a különféle elméletek gyártása, mivel a szóban forgó valamiről felvétel is készült.

Egyesek azt vetették fel, hogy az anomália talán egy az álcázó berendezését épp "kikapcsoló" anyahajó lehetett, hiszen a semmiből tűnt fel gyakorlatilag.

Az eset 2019 november 21-én történt, de azóta sincs rá magyarázat, és a NASA sem adott ki róla semmilyen hivatalos közleményt.

Scott C. Waring ufó kutató szerint egyértelmű a helyzet.

A világ kormányai és az űrbe szerkezeteket kijuttatni képes szervezetek mind titkolják a földönkívüli életformák, fejlett civilizációk létezését és esetleges Föld körüli tevékenységét.

OSZD MEG másokkal is!

ufók összeesküvés


Megtekintések száma: 67529





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet