Hatalmas bajban lehet Magyarország a koronaívrus járvány miatt: jobb, ha felkészül aki tud

2020. május 19., kedd




Jelentősen csökkent a magyar háztartások fizetőképessége a koronavírus-járvány okozta gazdasági sokk miatt. Az Intrum fizetőképességi index az idei első negyedévben az elmúlt 5 év legalacsonyabb értékét vette fel. A GDP 15, a foglalkoztatottság 8 százalékkal is csökkenhetett egyetlen hónap alatt.

Az Intrum, Európa és Magyarország vezető követeléskezelője, valamint a GKI Gazdaságkutató Zrt. a közelmúltban két felmérésben is vizsgálta a lakosság pénzügyi helyzetének alakulását: az első kutatást még márciusban, nem sokkal a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet kihirdetése után zárták le, a másodikat pedig májusban első felében. A most közzétett jelentés tehát az egyik legelső kimutatás a járvány országos gazdasági hatásairól.

Az Intrum és a GKI kutatói mindkét alkalommal a lakosság úgynevezett fizetőképességi indexét készítették el. Ezt a mérőszámot (Intrum fizetőképességi index - IFI) negyedévente teszik közzé, és olyan adatok alapján számítják ki, mint a jövedelmek alakulása, a hitelállomány változása, a megtakarítások értéke és a megélhetés költségei. Az index reális képet ad az átlagos magyar háztartások pénzügyi helyzetéről, anyagi biztonságáról.

Durva visszaesés következett be

A márciusi és májusi adatok közti különbség jól mutatja, milyen hatással volt a válság a lakosság anyagi jólétére: a márciusi, első negyedéves adatok alapján készült index értéke 41,6 volt, míg az új, áprilisban felvett adatok alapján készült indexé 18,9 ponton állt az Intrum fizetőképességi index.

Az első negyedéves érték még nem számít kiemelkedően alacsonynak, igaz, a lakossági fizetőképességi index már a tavalyi év második felétől kezdve enyhén csökkent. A frissebb érték viszont rendkívül nagy visszaesést jelent, utoljára 2016 elején állt ennyire alacsonyan a mutató. A friss gazdasági sokk ellenére azonban még távol van a 2008-as világválság utáni mélyponttól: 2012-re visszavetítve az index értéke a negatív tartományban mozgott, az év első felében a -55-öt is megközelítette.

Kritikus kérdés a munkanélküliség

A fizetőképesség mostani, drasztikus csökkenése elsősorban a jövedelmek csökkenésével magyarázható. Csak márciusában mindegy 56 ezer fő veszítette el állását, és a foglalkoztatottság a következő hónapban is tovább csökkent. Pontos adatokkal még nem rendelkezünk, de az IFI alapján készített becslés szerint a foglalkoztatottak száma 8 százalékkal is csökkenhet, ez 320-350 ezer újabb munkanélkülit jelenthet március végéhez képest - mondja Deszpot Károly, az Intrum hazai értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója.

A magyar lakosság hitelkitettsége az elmúlt években rendkívül alacsony volt az európai átlaghoz képest, és az adósságok egyelőre most még kevéssé befolyásolják jelentősen a fizetőképességet köszönhetően a Magyar Nemzeti Bank által elrendelt hiteltörlesztési moratórium miatt is. A moratórium azonban csak fizetési haladékot jelent, és ennek lejártával a hitelfelvevőknek továbbra is törleszteniük kell a hiteleiket.

A korábbi évek tapasztalatai alapján az IFI értéke gyakran előrejelzi a GDP alakulását is. 2019 utolsó negyedévében még 4,5 százalékkal bővült a magyar gazdaság, az egyes iparágak termelékenységének és a belső keresletnek köszönhetően. Az index alapján az április havi GDP 15 százalékkal mérséklődhetett, ami májusban várhatóan kissé javulni fog a korlátozások enyhítése miatt, azt azonban még szinte lehetetlen megjósolni, hogy az év végéig hogyan alakul majd a nemzeti össztermék. A helyzetet jól mutatja, hogy az IMF és a kormány 3, az Európai Biztosság 7 százalékos visszaesést vár, míg az MNB növekedésre számít 2020 végére.

Deszpot Károly szerint most minden azon múlik, milyen válságkezelő lépéseket tesz a kormány és az EU a következő néhány hónapban, különös tekintettel a munkanélküliség és a bércsökkenés elleni fellépésre. A legnagyobb gazdasági kockázatot Magyarországon a növekvő munkanélküliség jelenti. A gazdasági növekedést a közelmúltban jelentős részben a belső kereslet növekedése hajtotta, és a munkavállalók jó részének nincs komoly megtakarítása, amiből munka nélkül is hónapokig vásárolhatna. Különösen az olyan szektorokra kell figyelni, mint az építő-, feldolgozó- és autóipar valamint a turizmus. Ezek az iparágak komoly súlyt képviselnek mind a foglalkoztatásban, mind a GDP-ben, ezért ha az itt dolgozó munkavállalók megélhetése hosszabb időre veszélybe kerül, a tovagyűrűző negatív hatások más iparágakat is érintenek és a gazdasági károk mélyülését okozhatják.

Deszpot Károly, az Intrum hazai értékesítési és üzletfejlesztési igazgatója.

OSZD MEG másokkal is!


Megtekintések száma: 20495





Szólj hozzá Te is a cikkhez

Ez is érdekelhet